A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében csaknem 1,8 milliárd forintból – mintegy 56 százalékos támogatásintenzitással – megvalósuló projekt első üteme során tavaly júniusban úgynevezett felszíni geofizikai szeizmikus- és elektromágneses méréseket is végzett a Mecsekérc és konzorciumi partnerei, a Rotaqua Kft. és a Geochem Kft.
Első ütemben a Bogád, Ellend, Keszü, Kozármisleny, Magyarsarlós, Nagykozár, Pécs, Pécsudvard, Pellérd, Romonya, Szemely településeket érintő geofizikai (2D és pszeudo 3D) szeizmikus mérésekre és elektromágneses mérésekre került sor. A társaság közleménye szerint az első ütem kutatási eredményeképpen létrejött, Európában egyedülálló modellt több szakértői csoport is részletesen elemezte, annak érdekében, hogy feltárják, a vizsgált terület melyik része lehet az, ahol a "legtöbb esély nyílik a geotermikus potenciál kiaknázására".
Fotó: Kutatást végző, úgynevezett önjáró vibrátor járművek Pécs közelében 2017. június 15-én. (MTI/Sóki Tamás)
Ezek alapján a leginkább hozzáférhető geotermikus potenciál Pécsett a Keleti Ipari Parktól délre érhető el. Ennek kiaknázása érdekében a kiadott jogerős kutatófúrási engedéllyel összhangban a projekt kivitelezői 2018 májusában megkezdték a második ütem tényleges munkálatait. A tervek szerint így lehetővé válik a Mecsek déli lejtőjén található geotermikus potenciál hosszú távú, települési érdekeket szolgáló kihasználása.
Az 1955 és 1997 között uránérc-bányászattal foglalkozó Mecsekérc jelenleg mintegy 130 embert foglalkoztat. A cég kiemelt szakmai területei a többi között a geotechnika, a geológia, a hidrogeológia, a geofizika, a geodézia, az energetika, a környezetvédelem és rekultiváció, illetve a térképészet és a talajmechanika – olvasható a cég honlapján, ahol azt is jelezték, hogy a cég éves nettó árbevétele 7 milliárd forint.