Címlap

Kötelező ajánlatra spekulálhatnak a befektetők az EHEP piacán

NRGreport | 2018.05.25. 15:19

Filléres névértékű papír lehet az EHEP, ha a közgyűléseken szavazó nagytulajdonos, a DVG rábólint a kisrészvényesi javaslatra, s az alaptőke leszállításával egyidejűleg századolják is a részvényt.

Alig egy hónappal ezelőtt még a végelszámolásra készült az Első Hazai Energia-portfolió Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (EHEP), ám az április 17-i évi rendes közgyűlésen egyetlen részvényes sem jelent meg. A megismételt közgyűlésen, április 27-én a megjelentek, akik az 569 512 szavazatból 205 987 szavazatot képviseltek, egyhangúlag elutasították a zárt körű részvénytársasággá alakulásra és a végelszámolásra vonatkozó határozati javaslatot.

A társaság tőkehelyzete azonban ettől a döntéstől nem javult – mondta a Világgazdaság kérdésére Fodor László. Az igazgatóság elnöke emlékeztetett rá, hogy az EHEP egyetlen tevékenysége ma már a portfóliókezelés, s a társaság likviditása a tavalyi év végére 24 millió forint saját tőkére süllyedt. Ez a pénz arra elegendő, hogy elkerüljék a felszámolást, és rendezett körülmények között zárják le a társaság ügyeit.

Tavaly szeptemberben az akkor közzétett féléves jelentésben azt olvashattuk, hogy a cég likviditási helyzete, ha nem történik változás, idén március-áprilisig teszi lehetővé a folyamatos működést. Fodor László szerint ez pár hónappal kitolódott, köszönhetően a takarékossági intézkedéseknek és a tőzsdei kereskedés eredményességének.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Mindezzel együtt elkerülhetetlen az alaptőke újabb leszállítása, ami három éven belül immár a harmadik lesz. Legutóbb tavaly decemberben szállították le az alaptőkét, melynek során a 363 forintos névértékű részvényeket 224 forint névértékűekre cserélték.

A rendkívüli közgyűlést június 15-re hívták össze, míg határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja július 3.

A 24 millió forintos saját tőkéből 42 forint körüli névérték adódik, vagyis könnyen lehet, hogy a legközelebbi kerek szám (40 forint) kerül az előterjesztésbe.

Az EHEP sajátos tulajdonosi struktúrája miatt az egyik nagytulajdonos, a csaknem 40 százalékkal rendelkező Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. (DVG) képviselőjének mandátuma lehet a döntő. A szintén közel 40 százalékot birtokló Buda-Cash Brókerház felszámolója ugyanis még a tulajdonosi megfeleltetésnek is csupán többszöri nekifutásra tudott eleget tenni, ezért évekig a közkézhányadban szerepelt ez a pakett. Április 27-én is csak a DVG és egy kisrészvényes jelent meg. Érdekes azonban, hogy a szavazatok legalább 1 százalékát képviselő kisrészvényes határozati javaslatot is benyújtott a június 15-i rendkívüli közgyűlésre. Azt javasolta, hogy az egyébként is tervezett névértékcsökkentéssel egy időben a részvényeket darabolják fel oly módon, hogy egy darab régi részvény helyett száz új keletkezzen.

 

  NRGreport
Címkék
#DVG   #EHEP   #részvénydarabolás  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.