Vállalatok

Dízelbotrány: ultimátumot kapott a Mercedes

NRGreport | 2018.05.29. 09:14

Dagad a Mercedes botránya, a német autógyártónál olyan motorvezérlő szoftvereket találtak, amelyekkel szabályellenesen lehet manipulálni a károsanyag-kibocsátást. 

 

Múlt héten már írtunk arról, hogy a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) több ezer jármű visszahívására kötelezte a Daimlert, mert olyan szoftvert találtak az 1.6 literes dízelmotorral szerelt Mercedes Vitókban, amellyel manipulálták a járművek károsanyag-kibocsátását, sőt, lapértesülések szerint nem csak a Vitókkal van baj, a Spiegel és a Bild információi alapján akár 600 ezer autót, a C-, a G- és a GLC-osztályt is érintheti a botrány.

Rögtön be is rendelték Berlinbe a Daimler vezérigazgatóját, Dieter Zetschét, akinek ma arról kellett beszámolnia, hogy hány járművet kellene visszahívniuk, hogy kijavítsák az autók szoftverét.

A német közlekedési miniszter, Andreas Scheuer azt mondta, hogy a Daimlernek június 15-ig kell előállnia egy megoldással, hogy hogyan alakítják át a járműveiket, hogy azok megfeleljenek az előírásoknak. A következő ülést 14 nap múlva tartják, akkor már konkrét javaslatoknak kell lenniük az asztalon.

A Daimler árfolyamát is megviselte a botrány, az elmúlt 4 napban 6 százalékot esett az árfolyam. 

Dízelbotrány: ultimátumot kapott a Mercedes

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.