Hír

Elnémult az Opportunity a Marson tomboló vihar miatt

NRGreport | 2018.06.14. 15:41

Elérhetetlenné vált az Opportunity marsjáró a Marson dúló vihar miatt, amely a kutatók szerint az egyik legintenzívebb, amelyet valaha láttak a bolygón – írja a Scientific American.

A vihar, amelyet először május 30-án észleltek, mostanra már 35 millió négyzetkilométeren terül el, vagyis a bolygó felszínének negyedét betakarja, így a napenergiával működő Opportunity nem jut elég napfényhez ahhoz, hogy fenn tudja tartani a kommunikációt a földi bázissal.

Az energiahiány miatt a marsjáró összes rendszere leállhatott, kivéve azt a biztonsági funkciót, amelyek éppen arra terveztek, hogy bizonyos időközönként felébressze a szondát, és ellenőrizze, hogy rendelkezik-e már elég energiával ahhoz, hogy bejelentkezzen. A vihar intenzitása alapján úgy tűnik, erre még legalább napokig nem lesz majd képes.

Márpedig ha huzamosabb ideig nem tud feltöltődni, esélyes, hogy soha többé nem is fog, mert a fedélzetén lévő elektronika hosszabb távon nem bírja ki melegítés nélkül – ugyan így veszett oda az Opportunity ikerszondája, a Spirit is, miután 2010-ben beleragadt a marsi homokba. Egyszer már az Opportunityvel is előfordult hasonló, amikor egy 2007-es vihar két héten át eltakarta előle a napot, de azt végül túlélte.

Művészi illusztráció az Opportunity marsjáróról.

Művészi illusztráció az Opportunity marsjáróról.

Fotó: NASA/JPL/Cornell University

Az Opportunity 2003-ban indult útjára, és 2004 januárjában landolt a Marson. Eredetileg csak 90 naposra tervezték a küldetését, de ezt már így is több mint ötvenszeresen túlteljesítette: idén februárban ünnepelték az 5000. túlélt marsi napját.

  NRGreport
Címkék
#Mars   #napenergia   #Opportunity   #tudomány  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2022 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.