Hír

Milánó is csatlakozik a dízeles autókat kitiltó városok népes táborához

NRGreport | 2018.06.19. 05:32

Egy több éve zajló, világméretű emissziós botrány kellett ahhoz, hogy az emberiség végre ráébredjen: a dízeles hajtásláncnak a múzeumban van a helye, ahol büszkén mutogathatjuk majd a következő generációknak, hogy sikeresen megtisztítottuk az utakat az egykor forradalminak számító technológiát hordozó járművektől, melyek a környezetünk és egészségünk állapotának romlását okozták.

Bár a füstös autóktól mentes utcák idilli képe egyelőre csak a képzeletünk szüleménye, aminek megvalósulására hosszú éveket kell várnunk, de nincs kétség afelől, hogy el fog jönni az idő, amikor sem benzinre, sem dízelre nem lesz többé szükségük autóinknak a működéshez. Sokan lesznek, akik nem akarnak majd haladni a korral, és makacsul ellentmondanak minden innovatív ötletnek a kibocsátásmentes közlekedéssel kapcsolatban, de az ő kezük meg lesz kötve az új törvények, előírások, valamint a megváltozó kínálat által.

Egyre több autógyártó folyamodik ugyanis ahhoz, hogy megszabaduljon a dízelmeghajtású modelljeitől, és helyettük elektromos autókkal bővítse palettáját. De a dízeles autók nem csupán azért fognak eltűnni az utakról, mert előbb-utóbb nem lesz, aki árulja őket, hanem mert olyan terület sem lesz, ahol használatuk engedélyezett lenne. A hagyományos meghajtású járművek mozgásterének korlátozása, különös tekintettel a régebbi dízeles modellekre, már elkezdődött. A világ különböző pontjairól érkeznek a hírek, melyek arról számolnak be, hogy a nagyvárosok bizonyos részei az elkövetkezendő évektől nem lesznek elérhetőek ezen autók számára, oda kizárólag villanyos kocsik és buszok gurulhatnak be. A dízelbotrány következtében már a legnagyobb európai autógyártók (Volkswagen, Audi, BMW, Mercedes-Benz) hazájában – azaz ott, ahol a legjobban fáj –, Németországban is engedélyezett a régi dízeles járművek kitiltása a városokból, mely lehetőségre Hamburg – elsőként a német városok közül – már rá is ugrott (igaz csak óvatos léptekkel haladva, mindössze két utca erejéig), de egy márciusi bejelentés szerint ugyanez már Svédország városaiban is lehetséges.

"Ez a legelső alkalom, hogy a német állam előbbre helyezte a levegő minőségét, mint az autóipar érdekeit” – mondta el egy szakértő a német döntés kapcsán, ami számos nagyváros, köztük Berlin, Frankfurt, és Mainz számára is lehetőséget kínál a kritikus minőségű városi levegőjének megtisztítására.

Fotó: Creed Politico

2030-ra (ha időközben nem hozzák előbbre ismét a dátumot, mint ahogy más városok is teszik) Párizs is kipufogógáz-mentes lehet, míg Koppenhága már 2019-től tiltaná minden újonnan regisztrált dízeles kocsi behajtását. A napokban London is drasztikusan szigorította fellépését a szennyező járművekkel szemben: a legrosszabb levegőminőséggel rendelkező európai megalopolisz főpolgármestere, Sadiq Khan bejelentette, hogy az eddig tervezett 18-szorosára növeli a város területére meghatározott ULEZ (Ultra-Low-Emission-Zone) méretét, ami körülbelül 100 000 autóra, 35 000 kisteherautóra, és 3000 teherautóra lesz hatással minden egyes nap. A változtatások 2021 októberétől lépnek érvénybe a nap 24 órájában, és azon sofőrök, akik illetéktelenül tartózkodnak a zónában a szennyező autójukkal, 12,50 font (buszok és teherautók számára 100 font), azaz 5000 (és 40 000) forintnyi napidíj kifizetésére kötelezettek a már érvényben lévő 11,50 fontos dugódíjon felül. A kisebb eredeti ULEZ 2019 április 8-ától lép érvénybe, és az Euro 4 alatti benzines, valamint az Euro 6 alatti dízeles járműveknek kell fizetniük a behajtásért.

„A küzdelem London végzetes levegőjével szemben és a londoniak egészségének megőrzése szigorú fellépést követel meg. A kiterjesztett ultra-alacsony kibocsátási zóna a Central London ULEZ-zel együttesen segít megváltoztatni a levegőt, amit a milliónyi londoni belélegez nap mint nap” – magyarázta a polgármester.

Fotó: Planet Custodian

A dízelmeghajtás elleni legújabb fellépő Milánó, mely nagyváros polgármestere a napokban jelentette be az évente megtartott római Energy Festival rendezvényen, hogy 2019 januárjától kezdődően a legszennyezőbb dízeles autóknak távozniuk kell, hogy 2025-re teljesen dízelmentes lehessen a város. A tiltás fokozatosan lép hatályba, először csak az Euro 0, 1, 2, és 3 járművekre, azaz minden 2006 előtt Európában értékesített autóra, és hétfőtől péntekig, napközben lesz érvényben, hozzásegítve a lakosságot a változásokhoz való alkalmazkodáshoz. Néhány hónappal később az Euro 4-es gépjárművek is hasonló sorsra jutnak, így a jövő év októberétől már csak 2009 után értékesített dízeles kocsikkal találkozhatunk Milánóban. A szabályok betartását egy 180 kamerából álló gyűrű fogja felügyelni a város körül, figyelve minden egyes bejáratot, azonosítva és automatikusan megbüntetve a jogtalanul behajtókat. Nem sokkal később a milánói szabályozás – ahol egyébként már nem újdonság a légszennyezés elleni szigorú fellépés, így már a londonihoz hasonló dugódíj is boldogítja az autósokat – az Euro 5-ös és 6-os gépkocsikra is kiterjed majd.

A milánói Area C, ahol a dugódíj érvényben van. A dízelek kitiltása ezzel szemben az egész városra fog vonatkozni

Forrás: Cleantechnica

A milánói dízeltiltás hatalmas jelentősége azzal indokolható, hogy Olaszország a legrosszabb eredményt tudhatja magáénak az autók átlagos életkora alapján a fejlett nyugat-európai államok közül a maga 10,9 éves korával, ahol az Euro 0, 1, 2, és 3-as besorolású autók az összes dízeles jármű 35,8%-át teszik ki az Unrae olasz autóipari egyesület, és az ACI (Automobile Club d’Italia) adatai szerint. Az Euro 4-esek további 30,6 %-kal vannak jelen, a maradék pedig Euro 5-ös és 6-os. Ez azt jelenti, hogy a januártól érvénybe lépő intézkedés az összes dízeles autó harmadát fogja érinteni, októbertől pedig már a kétharmadát. Az Euro 5-ös autók, melyek 19,4%-os arány tudnak magukénak, 2024-re, azaz mindössze 6 év múlva szorulhatnak ki a városból, utána pedig már csak hűlt helyét találhatjuk e szennyező meghajtásnak a településen belül. Bár az ország egész járműflottája 43%-ban dízeles, és az új értékesítések több mint fele is ezzel az üzemanyaggal működő autóra irányul, a közeljövőben a dízeles autók iránti kereslet jelentősen megcsappanhat – még a 7 évig zavartalan Euro 6-os kocsiké is – hiszen ki akarná olyan autóra költeni minden vagyonát, amit néhány éven belül le kell parkolnia a város szélén, hogy onnan busszal utazzon tovább? Ha mindenképpen ragaszkodunk az autózáshoz, akkor az egyetlen jó választás ebben az esetben a villanyautó, melyre biztosan nem lesznek hatással a különböző levegőminőségi szabályozások, és az üzemanyagcellás meghajtással ellentétben még egy jól használható infrastruktúra is ki lesz építve hozzá.

Forrás: Daily Mail

A milánói kezdeményezés azért is fontos, mert a nyüzsgő nagyváros Olaszország pénzügyi központja, ami a világ gazdaságában is jelentős szerepet tölt be, s az ottani intézkedések példamutató értékűek más városok vezetői számára. Február végén például Róma polgármestere is ismertette azon terveit, miszerint 2024-re a városközpont mentesülhet a dízelek szennyezése alól. A turisták által közkedvelt történelmi városban már többször is érvénybe léptek olyan előírások, melyek a közlekedési légszennyezést mérsékelték volna, ám a rendőrség hanyag fellépése miatt a lakosság könnyedén kijátszotta ezeket, holott a károsanyag-kibocsátás Rómában nem csupán az emberi egészség miatt jelentős probléma, hanem a műemlékvédelem szempontjából is – egy tavalyi kutatás szerint 3600 kőből készült emlékmű, és 60 bronzszobor nézhet szembe súlyos megrongálódással a levegőszennyezés miatt. Hogy a római városvezetés annyira komolyan gondolja-e a dízeles autók kitiltását, mint a korábbi intézkedéseit, az néhány éven belül kiderül, de a milánói példa mindenképpen erős motiváció minden egyes város számára a határozott kiállásra a környezetszennyező járművek ellen.

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.