Trading

Felpattant a Mol, kiemelt támasz közelében az Appeninn

NRGreport | 2018.06.27. 11:11

A keddi kereskedés második felében ismét felpattant a magyar tőzsde, a blue chipek kivétel nélkül emelkednek. Az OTP továbbra sem tud elszakadni a lélektani 10 000 forintos szint közeléből, míg a felpattanó Mol mellett az Appeninn részvényei ismét fontos támasz közelébe érkeztek meg. 

Emelkedéssel indította a napot a magyar tőzsde, bár kora délután átmenetileg elfogyott a vételi erő, a hazai részvényindex azonban ismét felpattant, és a BUX tovább emelkedett. A magyar részvényindex 411 pontos plusz mellett 1,1 százalékkal került feljebb, emelkednek a blue chipek is, a Magyar Telekom 0,2, az OTP 0,9 százalékkal került ma feljebb. A Richter mindemellett 1,4 százalékkal került feljebb, míg a Mol remek napot tudhat maga mögött, az olajvállalat papírjai 1,8 százalékkal kerültek feljebb.
 

OTP

A nap első felének mérsékelt esése után az OTP ismét felfelé kapaszkodik a keddi kereskedést második felében, a bankpapír továbbra is a lélektani 10 000 forint közelében jár. Amennyiben sikerül felette bezárnia, a vevők előtt ismét az egyelőre távolinak tűnő 10 450 forintos ellenállás tornyosul majd. Azonban, ha újra az eladók ragadnák magukhoz az irányítást, a 10 000 forintos szint szignifikáns letörése esetén a piaci szereplők figyelme ismét a 9640 forintos támasz, illetve a 9510 forintos lokális alj felé fordul majd.

Felpattant a Mol, kiemelt támasz közelében az Appeninn

 

Mol

A Mol továbbra is az ereszkedő trendcsatornában halad lefelé, kedden azonban a csatorna alsó trendvonalának közeléből felpattant az árfolyam. Ha továbbra is a vevők diktálják majd az ütemet, a Mol számára a következő megállót első körben a 2788 forintnál található júniusi lokális csúcs jelenti majd. Lefelé mindemellett a csökkenő csatorna alsó trendvonala jelenti az első fontos támaszt, 2562 forint közelében, majd a következő támaszt a 2500-as szint jelentené a későbbiekben. 

Felpattant a Mol, kiemelt támasz közelében az Appeninn

 

Appeninn

Az áprilisban hagyott rés visszatöltése után lecsorgás kezdődött, és bár május végén a 600 forint támasz sikeresen megállította az eladókat, azonban az azt követő felpattanás után a vételi erő ismét kifulladt, az Appeninn pedig ismét a 600 forintos támaszt tesztelte meg. A 600-as támasz letörése után az 589 forintos lokális mélypont felé fordul a befektetők figyelme, amennyiben a lejtmenet folytatódik, a következő kiemelt támaszzónát az 535-520 forint által közrefogott tartomány jelenti majd. 

Felpattant a Mol, kiemelt támasz közelében az Appeninn

 

Waberer's

Alaposan megrángatták a Waberer's részvényeit kedden, a társaság papírjai a közel 1,8 százalékos emelkedést ledolgozva a hétfői záróértékük közelébe süllyedtek vissza, a Waberer's ezzel ismét a történelmi mélypontja közelében jár, a trend pedig továbbra is lefelé mutat. A társaság papírjai idén közel 30 százalékkal kerültek lejjebb. 

Felpattant a Mol, kiemelt támasz közelében az Appeninn

 

  NRGreport
Címkék
#Appeninn   #BUX   #Magyar Telekom   #Mol   #OTP   #tőzsde   #Waberer's  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.