Hír

10 tény, amit nem tudott a lítiumról

NRGreport | 2018.06.29. 10:41

Talán nem túlzás, hogy az elektromos autózás korában, akkor, amikor el sem tudjuk képzelni az életünket kütyük nélkül, a világ legfontosabb fémjévé lépett elő a lítium, amelyből a felsoroltak akkumulátora készül. Jelenünk egyik legértékesebb anyaga körül rengeteg érdekes, sokszor megdöbbentő tény, tévhit és legenda kering. Ezekből válogatta ki a HVG BrandLab a legérdekesebbeket.

1. 200 éve tudunk róla

Az 1800-as években egy brazil kutató, José Bonifácio egy svédországi útja során talált meg egy úgynevezett petalit kristályt, amelyről akkor még csak annyi derült ki, hogy tűzbe dobva furcsa, vöröses-lilás lánggal ég. 17 évvel később Johan August Arfvedson, egy 25 éves kémikus analizálta ezt a kristályt, felfedezve benne a lítiumot. A fiatal arisztokrata tudóst később a Svéd Királyi Tudományos Akadémia tagjává választották, és egy ásványt is elneveztek róla.

2. Egy halott csillagból lett

Akárcsak Thor pörölye (régi és az új is) a lítium is egy haldokló csillagból született. Sokáig csak gyanították, hogy az ősrobbanáskor szóródott szét az univerzumban a héliummal és a hidrogénnel együtt, ám 2013-ban a Nova Centauri robbanásakor az asztrofizikusok szemtanúi is voltak, ahogyan a lítium kilökődik a térbe.

3. Nem csak bányából

Bár azt gondolnánk, hogy a lítiumot bányásszák – hasonlóan a többi fémhez –, ez nem feltétlenül így van. A legnagyobb mennyiségben sós oldatból párolják le az értékes nyersanyagot. Ez a megoldás egyébként sokkal olcsóbb is. 

4. Dél-Amerika lítiumnagyhatalom, de…

A világ termelésének több mint felét a Chile, Bolívia, Argentína „lítium-háromszög” adja, ezen kívül pedig Ausztráliában van még jelentős forrás. Az elmúlt év nagy bejelentése e téren, hogy egy brit vállalat, a Cornish Lithium az ősi kelta Cornwallban kezdett lítium után kutatni, sőt azt ígérik 4 év múlva akár a kitermelés is elindulhat. Egyelőre a kutatáshoz, felméréshez évente kell 1 millió font, de jól jelzi mekkora üzlet ez, mert a projekt végére a költségeket 100 millió fontra becsülik. Nem véletlen, hogy ilyen lelőhelyek után kutatnak egyébként Németországban a szász területeken és most Szerbiában is.

5. Elég drága lett

2017-ben a tonnánkénti ár elérte a 8000 dollárt, ami természetesen rekord. Bár nem duplázódott már tavaly az ár az előző évhez képest, azért 30-35 százalékos drágulást így is el lehetett könyvelni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2025-re már 7 millió elektromos autót fognak eladni, azaz még nagyobb lesz a kereslet, további drágulásra lehet számítani. Ami viszont érdekes, hogy bár 10 év alatt négyszeresére nőtt a nyersanyag ára, az akkumulátoroké nem emelkedett, sőt van, ahol csökkent.

6. Már csak 25 év?

Jelenleg 39 kitermelő vállalat üzemel a világon, az ő becslésük szerint a jelenlegi növekedéssel együtt még 25 évig lesz lítium. Ezért is fontosak az előző pontban említett új lelőhelyek felkutatása és kiaknázása. Persze ezt az árak maximalizálásában érdekelt kitermelők mondják: ezzel „némikép” ellent mond a Deutsche Bank elemzése, mely szerint minimum 185 évre elegendő lesz a lítium a világban, akkor is, ha háromszorosára emelkedne a kereslet.

7. A lítium nem emlékszik

Nagyon sokáig keringett az a tévhit a lítium alapú akkumulátorokkal kapcsolatban, hogy idővel a memóriatulajdonságuk miatt veszítenek a kapacitásukból. (Ez azt jelenti, hogy ha egy akkumulátort nem merítünk le teljesen mielőtt újra feltöltenénk, akkor az „elfelejti”, hogy egyébként tovább is meríthető, és következő alkalommal már nem használja ki teljes kapacitását.) Pedig ez a régebbi, már alig használt nikkel energiatárolókra volt jellemző. Ha ezeket nem merítettük le teljen és úgy kezdtük tölteni, akkor válóban csökkent a teljesítményük.

8. Melegen ajánlják

Biztosan tapasztaltuk már, hogy hidegben sokkal gyorsabban merül a telefonunk. Ezen ne lepődjünk meg, a legtöbb lítium-ion akku melegen sokkal jobban teljesít, nagyobb áramot lehet belőlük kivenni, ilyenkor ugyanis a belső ellenállásuk kisebb. Éppen ezért a járművekben az akksik már fűthetőek/hűthetőek, hogy mindig használható, jó hőmérséklettartományban tartsák a cellákat.

9. Csak az autókba kell?

Bár jelenleg a lítium legnagyobb felhasználói az elektromos autó- (egyetlen darab Tesla S-hez 45 kilogramm lítium karbonátra van szükség) és a kütyügyártók, azért még számos területen használják ezen kívül is. Talán a legmeglepőbb, hogy a bipoláris zavarban szenvedők számára a litiumsókból készítenek gyógyszert, de feltételezik, hogy a demencia és az Alzheimer kór lassítására is alkalmas.

10. Ez a legjobb megoldás a környezet védelmére?

Sokszor vetődik fel az a kritika a villanyautók és a lítium akkumulátorokkal szemben, hogy bár igaz a zéró emisszió használat közben, de a töltéshez szükséges áramot azért meg kell termelni, ezért mégsem annyira környezetbarát, mint gondolnánk. Az eddig felsorolt tények, aggodalmak és kétségek ellenére azonban tény, hogy jelenleg nincs jobb megoldás az emisszió csökkentésére az elektromos járműveknél, a lítium ion a jövő energiaforrása. És ez már nem csak a közúti forgalomra igaz. A gyárakban, raktárakban is éppolyan fontos, hogy ne a hagyományos, hanem a modern, lítium alapú akkumulátorokkal működjenek például a targoncák, anyagmozgató gépek. A környezetbarát megoldás nem ér ott véget, hogy a hagyományos savas ólomakkumulátoroknál keletkező gázok és savak már nincsenek a lítium alapúak esetében, de sokkal rövidebb a töltési idő (8-12 óra helyett 75 perc) is és háromszor olyan hosszú ideig üzemelnek (1500 feltöltés helyett 5000 feltöltés). A savas akkumulátorok esetében ráadásul éppen az említett gázok miatt egy külön terem kell a töltéshez, erre a lítiumnál nincs szükség.


Lítiumion-technológia a Jungheinrichtől

Li-ion akkumulátorokforradalmasítják az elektromos anyagmozgató gépek piacát. A nagy teljesítményű energiacellák világbajnok teljesítményt és meggyőző többlet értéket nyújtanak a hagyományos savas ólom akkumulátorokkal szemben, hiszen folyamatos, egyenletes energiát biztosítanak. A Li-ion akkumulátorok a gyors töltési időnek és karbantartásmentességnek köszönhetően szünet nélkül alkalmazhatóak, hosszú élettartamuknak köszönhetően pedig rendkívül tartósak. A Jungheinrich egyedülállóan a piacon 5 év teljesítménygaranciát biztosít Li-ion akkumulátorokra. Összefoglalva: a Jungheinrich Li-ion erejével egyszerűen megelőzheti versenytársait.

Az oldalon elhelyezett tartalom a Jungheinrich Hungaria Kft. megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.