Vállalatok

A PG&E-vel társul a Tesla egy újabb gigaakkumulátor építéséért

NRGreport | 2018.07.05. 07:13

Mintegy három évvel azután, hogy a Tesla energetikai részlege bemutatta a Powerpack és Powerwall termékeit, melyek azóta is világszerte támogatják a megújuló energiaforrások előretörését, valamint az energiarendszer olcsó és megbízható fenntartását, most úgy tűnik, azon korszak küszöbén állunk, ahol már nem csak a kisebb akkumulátorok kapnak szerepet az ipari energiatárolásban, hanem egészen a gigawattórás léptékig növelhetjük e berendezések kapacitását.

Bár Elon Musk már 2015-ben arról beszélt, hogy a Powerpack-ok moduláris felépítése lehetővé teszi a gigawattórás alkalmazást, csak a vállalat májusi negyedéves konferencia-hívásán derült ki, milyen közel is állunk ennek megvalósításához, mikor a vezérigazgató megemlítette, hogy egy hatalmas, 1000 MWh-s akkumulátor bejelentése a következő hónapokban várható, azaz a jelenleg a világ legnagyobbjaként számon tartott dél-ausztrál 100 MW/129 MWh-s aksi már nem sokáig lesz rekorder.

Ugyan a Tesla hivatalos bejelentése még nem történt meg, a PG&E (Pacific Gas and Energy) energetikai vállalat kiadott egy sajtóanyagot, amelyben a CPUC (California Public Utilities Commission) kaliforniai közműszolgáltatásokért felelős hatósághoz elbírálásra benyújtott négy energiatároló projektjét részletezi, melynek egyikéhez a Tesla szolgáltatja az akkumulátorokat, és kapacitás tekintetében pont illik rá Elon jellemzése, ám a hivatalos információkig még nem lehetünk teljesen biztosak benne, hogy ugyanarról a gigawattórás projektről van szó.

A PG&E négy energiatároló projektje 

Forrás: PG&E

A kaliforniai Moss Landing területére tervezett energiatároló 182,5 MW teljesítményű, a működési ideje pedig 4 óra, ami ugyan „csak” 730 MWh-nyi energiát jelent, ám a PG&E-nek lehetősége van növelni a kapacitást, ami által 6 órás lemerülési ciklus esetén már 1,1 GWh-nyi elektromos áram állna rendelkezésre, azaz körülbelül annyi, mint amit a Tesla által eddig letelepített ipari energiatárolók együttesen biztosítani tudnak.

A Tesla és a PG&E közös aksijának hasonló feladatai lesznek, mint amiről a Dél-Ausztrália államban lévő akku híressé vált: amikor a hálózatban valamilyen rendszerhiba adódik, vagy pedig ütemezett karbantartás zajlik, az akkumulátor a fosszilis üzemanyaggal működő generátorok helyett pótolja a kieső kapacitást és szinten tartja a frekvenciát.

Ausztráliában ezzel a váltással dollármilliókat spórolnak a fogyasztók. A PG&E amúgy a Tesla nélkül sem gondolkodik kicsiben: egy másik projektjében egy 300 MW-os lítium-ionos energiatárolót köt a hálózatra, melyet a Dynegy Marketing and Trade vállalattal együttműködve visz véghez. Amennyiben a CPUC rábólint, a legelső akkumulátor a négy közül 2019 végére kerül online állapotba, a többi pedig 2020 végéig követi.

Nem nehéz észrevenni, hogy egyre több szereplő jelenik meg a legnagyobb akkumulátorért zajló versenyben, ahol hamarosan már az 1 GWh-s energiatárolók is kicsinek fognak számítani. Vajon mit rejt még a tarsolyában Elon Musk?

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.