Vállalatok

Több beruházás kellene a klímakatasztrófa megelőzéséhez

NRGreport | 2018.07.19. 06:47

Tavaly összességében 2 százalékkal csökkent a globális energiaszektorba áramló beruházások értéke éves összevetésben. Ezzel már egymás után a harmadik évben csökken a területre érkező beruházások összege, ami figyelmeztető lehet az energiabiztonság és a klímaváltozás tekintetében. 

2017-ben összességében 1800 milliárd dollárnak megfelelő értékű beruházás valósult meg világszerte az energiaágazatban, 2 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban

a Nemzetköz Energiaügynökség (IEA) inflációval kiigazított adatai szerint. A beruházások 40 százalékát állami tulajdonú vállalkozások valósították meg, ezzel együtt "az energiaszektorba érkező befektetések továbbra sem tűnnek elégségesnek az energiabiztonság, a klímaváltozás és a levegőminőség szempontjából, így egyelőre továbbra nem látszik biztosítottnak a tiszta energiaforrásokra való áttérés érdekében szükségesnek tartott technológiai áttérés" – véli az IEA jelentésében Fatih Birol, a szervezet ügyvezető igazgatója.

villamos energia szektor 2017-ben 750 milliárd dollárnyi beruházást vonzott, 5 százalékkal kevesebbet mint 2016-ban. Míg az erőművi beruházások élesen, 10 százalékkal csökkentek, a villamosenergia-hálózatba áramló befektetések összege ha csak kis mértékben, 1 százalékkal is, de történelmi csúcsra, 300 milliárd dollárra nőtt. Az erőművi beruházások területén tapasztalható zuhanás jelentős része a kínai és indiai szénerőművekhez kötődik, miközben a gáztüzelésű erőmű-beruházások 40 százalékkal bővültek. A földgáz beruházások jövője ugyanakkor nem tűnik ennyire fényesnek, a végső beruházási döntések területén 23 százalékos esésről jelentett az IEA.

tiszta energiaforrások területén összességében 7 százalékkal kevesebb beruházás valósult meg. A nap- és szélenergia beruházások értéke továbbra is emelkedett, viszont a másik két zéró emissziós energiaforrás, a víz- és nukleáris energia területén csökkenés volt tapasztalható.

A villamosenergia-termelés területén látható csökkenést ugyanakkor jelentősen árnyalja, hogy az energiahatékonyság javítását célzó beruházások értéke tovább emelkedett2017-ben, 3 százalékkal 236 milliárd dollárra – nagyrészt az ingatlanokon megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően. Ezzel együtt az IEA figyelmeztet, e téren is lassulás tapasztalható nem kis részben a konkrét energiahatékonysági politikai intézkedések alkalmazásának hiánya miatt.

Az olaj- és gázkitermelésbe 4 százalékkal több, 450 milliárd dollárnyi beruházás áramlott tavaly 2016-hoz képest, ami várhatóan idén további 5 százalékkal bővülhet elsősorban a magasabb olajárak miatt. A széntermelés területén viszont 13 százalékkal 80 milliárd dollár alá csökkentek a beruházások.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.