Hír

Nem tud gázzal fűteni? Fontos döntést hozott a kormány

NRGreport | 2018.07.27. 10:47

A kiépített gázhálózattal rendelkező településeken élő, de fával és szénnel fűtő háztartások is meg fogják kapni a téli rezsicsökkentést – adta hírül a Kormányszóvivői Iroda.

A becslések szerint 800 ezer olyan háztartás van az országban, ahol a településen ugyan van kiépített gáz- vagy távhőhálózat, de az ő utcájukba, házukba valamilyen oknál fogva még nincs bekötve, ezért mással, például fával, szénnel fűtenek. (Korábban nem volt erre lehetőség.)

Az érintettek a következő hetekben egészen október 15-ig bejelenthetik támogatási igényüket a helyi önkormányzatoknál. Az igényeket a Belügyminisztérium októberben összegzi és a kormány elé terjeszti, majd a szükséges pénzügyi forrást az önkormányzatoknak utalja.

Az önkormányzatok fognak gondoskodni a háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyag biztosításáról, amelyet a fűtési szezonban lehet majd átvenni.

Csak az kaphat támogatást, aki eddig még nem részesült a téli rezsicsökkentésben, és erről az igénylőnek büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot tesz.

Azok a családok is megkapják a téli rezsicsökkentést, akik olyan településen élnek, ahol nincs kiépített gáz- vagy távhőszolgáltatás. Az érintett 284 településsel a Belügyminisztérium már korábban megállapodást kötött és a támogatást is átutalta.

  NRGreport
Címkék
#gáz   #rezsicsökkentés   #tüzifa  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.