Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

A GKI szerint csúcsra jutottunk

NRGreport | 2018.07.30. 12:37

A magyar gazdaság 2017 utolsó és 2018 első negyedévében egyaránt 4,4 százalékkal bővült, ezzel, a régióban negyedik-ötödik legmagasabb ütemmel vélhetően jelenlegi konjunktúraciklusa csúcspontjára jutott a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint.

A GKI közleménye szerint idén Magyarországon a leggyorsabban az építőipar, a mezőgazdaság, az infó-kommunikációs ágazat és a kereskedelem bővül. Kiemelték, hogy az építőipar szárnyalása a magas bázis miatt kevesebb lesz a tavalyinál.

Az ipari várakozások kedvezőek, de a járműiparban zajló átalakulás, valamint az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok (USA) közötti vámháború veszélye gondot okoz.

A beruházási ráta idén 22,5 százalékra emelkedhet, ami főleg az állami – jelentős részben EU-finanszírozású – fejlesztéseknek lesz köszönhető, az üzleti befektetések visszafogottabbak.

A bruttó keresetek dinamikája a tavalyi 13 százalékról mintegy 10 százalékra fékeződik, ami a 7 százalék körüli, nagyon gyors, de a tavalyi kétszámjegyűnél kisebb ütemű reálkereset-növekedést jelent. A minimálbér a tavalyi 15 százalék után idén 8 százalékkal emelkedik, ami kisebb nyomást gyakorol a keresetekre, azonban a munkaerőhiány, illetve a választási év bérfelhajtó hatása továbbra is jelentős.

A fogyasztás-bővülés dinamikája 4,5 százalékkal vélhetően idén éri el csúcspontját, a vásárolt fogyasztás pedig ennél is gyorsabban, 5,5 százalékkal bővül.

A munkanélküliség 2017 végéhez viszonyítva várhatóan alig csökken, a közmunkások száma mérséklődik.

Az infláció júniusra 3,1 százalékra gyorsult, ez a harmadik legmagasabb az EU-ban, az év során további emelkedés valószínű, többek között a gyenge forint következtében.

Az államháztartásban idén – tekintettel az EU felszólítására, s az EU-transzferek megelőlegezése miatt rendkívül magas pénzforgalmi hiányra – nem lesz magas a decemberi költekezés; bár ez ellen hatnak a 2019. évi EU- és önkormányzati választások. A tervezettnél valamivel kisebb, de a 2017. évinél nagyobb, 2,2 százalék körüli EU-módszertan szerinti deficit várható. Ugyanakkor a magas pénzforgalmi hiány miatt csak alig csökkenő bruttó hazai termék (GDP)-arányos államadósság várható.

Mivel a 2019. évi költségvetés túl optimista feltételezésekre épül, menet közbeni módosításokra, a tervezettnél kissé magasabb, de azért az ideinél alacsonyabb 2 százalék körüli hiányra kell számítani – olvasható a közleményben.

A GKI közölte: Magyarország számára a kedvező világgazdasági folyamatok, az alacsony energiaárak és kamatok korszaka véget ért, a hat éve tartó európai konjunktúra feltehetőleg túl van a csúcspontján, a feltörekvő országok devizája leértékelődik.

Az amerikai elnök kiszámíthatatlansága, a kereskedelmi háború veszélye, az USA és az EU kapcsolatainak romlása mellett lényeges kockázat a Fed kiszámítható kamatláb-emelésének hatása.

Az EU jövője szempontjából a Brexit mikéntje mellett bizonytalanságot okoz, hogy egysége gyengül, ezen belül a visegrádi ország-csoport is megosztott, például az orosz kapcsolat megítélésében – tették hozzá.

  NRGreport
Címkék
#beruházás   #energiaár   #gazdaság   #GKI   #Magyarország  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.