NRGreport
Menü

Ellenállás közelében a Mol, nagyot ment ma a PannErgy

Bár az európai részvényindexek lefelé kanyarodtak a hétfői kereskedés második felében, a kereskedelmi háborús aggodalmak nem fogták vissza a hazai tőzsdét, és a BUX esetében továbbra is a vevők diktálják az ütemet. A hazai blue chipek közül a Mol kiemelt ellenállás közelébe érkezett meg, az OTP is fontos szintet tört át, azonban a jelentős emelkedést produkáló PannErgy is remek napot tudhatott maga mögött. 

Nem volt egyértelmű irány az európai börzéken a hét első napján, azonban délután az európai indexek lefordultak, miután a kontinens részvénypiacaira ismét a globális kereskedelmi háborús félelmek vetettek árnyékot. A borús részvénypiaci hangulat ellenére a magyar tőzsde tovább emelkedett, a BUX index 455 pontos plusz mellett közel 1,2 százalékkal került ma feljebb. A hazai blue chipek kivétel nélkül emelkednek, a Magyar Telekom 0,5, a Richter pedig közel 0,7 százalékkal került feljebb, míg az OTP mindemellett közel 1, a Mol pedig 2,3 százalékkal került feljebb a hét első napján.

Mol

Az elmúlt időszak folyamán az OTP és a Mol grafikonjain beszűkülés rajzolódott ki, az olajcég papírjai felfelé törtek ki a beszűkülésből pénteken, miután a társaság legutóbbi gyorsjelentését kedvezően fogadták a piaci szereplők, míg a jelentős emelkedés közepette vélhetően a shortosok egy része is zárhatta a pozícióját.

A vételi erő a hétfői kereskedésben is kitartott, a Mol ezzel a júliusi lokális csúcsot és a 2800 és 2825 közötti ellenállási zónát is maga mögé utasította. A korábbi napok emelkedése után a Mol a csökkenő csatorna felső trendvonalát tesztelheti meg, a 2900 forint közelében található kiemelt ellenállás szignifikáns áttörésével megnyílhat az út a 3050 közelében található ellenállás felé. 

Kiemelt ellenállás közelében a Mol, nagyot ment ma a PannErgy


OTP

A grafikonon kirajzolódó beszűkülésből az OTP is felfelé tört ki, majd a bankpapír a hétfői kereskedésben a 10 600 forintos ellenállást is áttörte. Amennyiben sikerül a 10 600-as szint felett megkapaszkodnia, a következő kiemelt ellenállást a 11 000 forint jelenti majd az OTP számára. Lefelé mindemellett ismét a 10 600 forintos szint alá kerülve a 10 100 és a 10 000 közötti tartomány jelent kiemelt támaszzónát. 

Kiemelt ellenállás közelében a Mol, nagyot ment ma a PannErgy

PannErgy

Emelkedéssel indította a hetet a PannErgy, a társaság háza tájáról az elmúlt hét második felében több pozitív is hír is érkezett, miután a PannErgy múlt szerdán bejelentette, hogy a cég leányvállalata tízéves hőszállítási szerződést kötött a japán hátterű GS Yuasa Magyarország Kft-vel, amelyet követően a társaság autóipari beszállítóként az elektromobilitásban használatos lítiumionos akkumulátorokat gyárt majd Miskolcon.

Pénteken mindemellett az OTP közzétette a frissített PannErgy elemzését, az OTP elemzői szerint a PannErgy leánya által kötött megállapodás következtében a vállalat árbevétele éves szinten 3,5 millió forinttal növekedhet, ami a cég 2017-es 4,7 milliárd forintos árbevételnek megközelítőleg 0,1 százaléka. Az OTP továbbra is vételre ajánlja a cég papírjait, és fenntartotta a PannErgy 1032 forintos, tizenkét havi célárát, ami közel 57 százalékos felértékelődési potenciált jelent a vállalat pénteki záróárfolyamához képest. A kedvező hírek hatására a PannErgy emelkedik a hét első napján, a társaság papírjai közel 4,6 százalékkal kerültek ma feljebb. 

Kiemelt ellenállás közelében a Mol, nagyot ment ma a PannErgy

Forrás: Portfolio