Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Vége lehet a magyar autósok jó világának

NRGreport | 2018.08.21. 09:43

Gyökeres változást hozhatnak a ma még nyomott nemzetközi olajárkörnyezetben az iráni energiaszektort célzó amerikai szankciók. Az Egyesült Államok novembertől nullára csökkentené Irán olajexportját, ami, ha egyéb termelési problémákkal is párosul, jókora problémákat okozhat a globális ellátásban. Erre hivatkozva ismét megjelentek a 120, sőt 150 dolláros olajárat előre jelző prognózisok. Mindez pedig a magyarországi üzemanyagárakat sem hagyná érintetlenül. 

Állítják, vége lehet a magyar autósok jó világának – Egy tollvonással 600 forintig küldhetik a benzinárat

Irán jelenleg körülbelül napi 2,4 millió hordó olajat exportál, ami a globális olajkeresletnek hozzávetőleg ugyanekkora, 2,4 százalékát teszi ki. Bár a korábbi várakozások arról szóltak, az USA ennek csak mintegy negyedét fogja tudni kivonni a piacról, – tekintettel az iráni olajat vásárló államok ellenállására – az utóbbi előrejelzések szerint már Washington ennél jóval nagyobb eredményt érhet el. Erre utalhat az is, hogy az Egyesült Államok és Kína a háttérben erről is egyeztetéseket folytat.

Miután a szankciók csak novembertől lépnének életbe, az olajpiaci befektetők jelenleg nagyobb súlyt adnak az olyan faktoroknak, mint az OPEC június végén vállalt, napi 1 millió hordós termelésnövelése, továbbá a világkereskedelmi feszültségek gazdasági növekedést rontó kilátása és a feltörekvő devizák gyengülése – ezek pedig inkább nyomás alatt tartják az olajárakat, amelyek így jócskán elmaradnak az idei csúcsoktól is. A 80 dolláros olajár gyakori vélemény szerint már fájdalmas szint, amely önmagában keresletcsökkentő hatással bír. Erre utalnak Donald Trump, az Egyesült Államának OPEC-ellenes kirohanásai is, aki elsősorban a túl magas tengerentúli üzemanyagárak miatti aggodalmában nevezte többször is túl magasnak ezt az árszintet. 

Egy tollvonással 600 forintig küldhetik a benzinárat - Állítják, vége lehet a magyar autósok jó világának

Figyelmeztető jelek

Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy a legnagyobb befektetési bankok júliusban sorozatban a tizedik hónapban emelték idei évre vonatkozó olajár-prognózisaikat. A Wall Street Journal által ismertetett, Brentre vonatkozó 73,65 dolláros várakozás azt jelenti, hogy az ár hamarosan 80 dollár fölé kerülhet. Az opciós piacon a legtöbb, 2018 októbere és 2020 decembere közötti időszakra vonatkozó vételi opció 100 dolláros olajárra vonatkozik – számolt be a Reuters az Intercontinental Exchange adataira hivatkozva. Igaz, ez a pozíció az elmúlt hónapban alig változott, miközben a legnagyobb mértékben a 80 dolláros vételi, valamint a 60 és 70 dollár közötti eladási pozíciók száma nőtt. A finomított termékek tengerentúli és európai piacai a határidős árak alapján pedig jelenleg inkább árcsökkenést valószínűsítenek.

Ahogyan azonban a Nemzetközi Energiaszövetség (IEA) előző heti jelentésében figyelmeztetett: a világ olajellátássa nagyon nehézzé válhat novembertől, és a tartalékkapacitások mozgósítását is szükségessé teheti. A szervezet a jelenlegi viszonylagos piaci nyugalom megszűnését prognosztizálja, a feszültségek pedig lendületbe hozhatják az olaj árát is. Ezzel összhangban olyan, jelentősebb olajpiaci hedge fundok, mint az Andurand Capital vagy a Westbeck Capital várja azt, hogy az olaj árfolyama rekord magasságba 150 dollárig emelkedhet. A Bank of America Merrill Lynch júliusi prognózisában úgy számolt, az iráni olajexport teljes kiesése 120 dollár fölé lökheti az olajárat. A BofA szerint az ökölszabály az, hogy 1 millió hordó olaj kiesése a globális olajpiacról körülbelül 17 dollárral emeli az árat. Az iráni szankciók mellett a venezuelai termelés zuhanása, illetve az OPEC szűkös tartalék kapacitásai is ebbe az irányba vihetik el a piacot. (Ráadásul az OPEC-vállalásban foglaltakkal szemben a szaúdi termelés csökkent júliusban, és az ország vezetői nem olyan régen még arról beszéltek, a 100 dolláros ár sem lenne kedvük ellenére.)

Mit hozhat ez a hazai kutakon?

Mindez pedig a magyarországi üzemanyagárak tekintetében sem kecsegtet rózsás kilátásokkal. Ráadásul az olajárak (illetve a finomított termékek ezeket követő regionális tőzsdei árai) mellett a dollár/forint árfolyam alakulására is érdemes figyelni, ebből a szempontból is. A benzinnek és gázolajnak nyersanyagul szolgáló olaj árazása ugyanis dollárban történik, vagyis a dollár/forint árfolyam alakulása ugyanolyan mértékben hat a hazai benzinkúti árakra, mint az olajárak változása. A forint pedig több mint kétéves mélyponton áll a dollárral szemben, vagyis a feltörekvő devizákra nehezedő nyomás ezen a módon is érezteti hatását. 

Egy tollvonással 600 forintig küldhetik a benzinárat - Állítják, vége lehet a magyar autósok jó világának

A hazai benzinárakban a közvetlenül az olajárhoz kötődő összetevő jelenleg 170-180 forint között alakul, vagyis annak mintegy 45 százalékát teszi ki. (A gázolaj esetében valamivel nagyobb ez az arány.) A fennmaradó részt a forgalmi és jövedéki adó, a kis- és nagykereskedelmi árrések, valamint a kőolaj-készletezési díj adja ki. Ez azt jelenti, hogy az olaj drágulása, árcsökkenése – ahogyan a dollár/forint árfolyam változása is – ezen a komponensen keresztül hat, így 1 százaléknyi elmozdulás ezekben elvileg körülbelül 0,45 százalékos ármódosulást indokol a magyarországi benzin- és gázolajárakban. (A viszonylag állandó adókkal szemben a kereskedelmi, finomítói árrések is dinamikusan alakulnak, de ezek -, így az árakra gyakorolt hatásaik is az előbbieknél jóval kisebb mértékűek.)

Mindez azt jelentheti, hogy amennyiben a fenti – hangsúlyozottan kisebbségben lévő – elemzői várakozások teljesülnek, és az olajár 120 dollárig szalad, úgy a hazai benzin- és gázolajárak jóval 500 forint fölé kerülhetnének. Mivel ez a jelenlegi, körülbelül 72 dolláros olajárhoz képest több mint 60 százalékos drágulást jelentene, ez elméletileg mintegy 30 százalékkal emelné a hazai üzemanyagárakat. A 150 dolláros olajárszint (több mint 100 százalékos drágulás) pedig 600 forint körüli, illetve e fölötti üzemanyagárakat hozhatna. 

Egy tollvonással 600 forintig küldhetik a benzinárat - Állítják, vége lehet a magyar autósok jó világának

Fontos megjegyezni, hogy amennyiben az olajár jelentősen emelkedne, azzal az üzemanyagárakon belüli aránya is nőne, vagyis a további olajdrágulások a jelenlegi 0,45 százaléknál nagyobb mértékben jönnének át a hazai benzin- és dízelárakban is. A kalkulációk a jelenlegi egyéb komponensek hozzávetőleges változatlansága mellett irányadóak, vagyis nem számoltunk az adók mértékének és kulcsának esetleges módosulásával, ahogyan a dollár/forint árfolyam esetleges csökkenésével vagy további emelkedésével sem.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.