NRGreport
Menü

Vízre tették az első LNG-s óceánjárót

Az innováció a tengervizeket is utolérte, egy brit-amerikai cég olyan hajók gyártásába kezdett egy német vállalattal, amilyenre még nem volt példa a világon.

Kedd este adták át a világ első LNG-üzemű óceánjáróját. Az AIDAnova névre keresztelt hajó 19 órakor futott ki a vízre az észak-németországi Papenburg dokkjából. A világ egyik legnagyobb hajóépítője, a Meyer Werft GmbH által készített jármű a brit-amerikai hátterű, de a németországi Rostockban bejegyzett hajózási vállalat, az AidaCruises flottáját erősíti. A cég a kötelező tesztek után no­vember közepén veheti hivatalosan is használatba a luxus-óceánjárót.

A 337 méter hosszú, 42 méter széles és 2600 utas befogadására alkalmas hajó első útját december elejére tervezik hamburgi indulással.

Az AIDAnova-projekt minden túlzás nélkül óriási előrelépés a hajózás történetében, hiszen a cseppfolyós gázzal működő jármű az élő példája annak, hogy igenis lehet környezetkímélően közlekedni a vizeken. A vízi közlekedés általános működése szerint eddig vagy dízelt, vagy dízellel kevert rendkívül olcsó nehézolajat égettek el a hajók motorjai, órási mennyiségű mérgező gázt is termelve. A környezetet megterhelő rendszerek finomításáról évek óta vitáznak, de még azt sem sikerült elérni, hogy legalább a kikötőkben veszteglő hajóknál kevésbé ártalmas energiaellátást vezessenek be.

A hajó 337 méter hosszú, 42 méter széles és 2600 utas befogadására képes
Fotó: VG

A globális hajógyártás innovációjának hiányát jól mutatja, hogy a mostani fejlesztéssel mind az AidaCruises, mind pedig a Meyer Werft egy csapásra piacvezetővé vált az LNG-hajók szegmensében. Az AidaCruises további két hasonló hajót rendelt a Meyer Werfttől, a teljes megbízás díja meghaladja a hárommilliárd eurót. Fontos adat, hogy az LNG-hajók akár 70 százalékkal kevesebb káros anyagot termelnek dízel- és nehézolaj-alapú társaikhoz képest.

A cég által preferált LNG-motorok beruházása egyébként gazdaságilag már erősen megkérdőjelezhető döntés, hiszen a gyártási költségek 20-30 százalékkal haladják meg a hagyományos üzemű hajók bekerülését.

A német környezetvédők mégsem elégedettek maradéktalanul az AIDAnovával. Azt elismerik, hogy az LNG-üzem tisztább a dízelt vagy nehézolajat felhasználó struktúráknál, de azt is megjegyzik, hogy a cseppfolyós gáz ugyanúgy fosszilis nyersanyag, amely továbbra is megterheli a környezetet. Szerintük a hosszú távú megoldás az lenne, ha a hajózásban is bevezetnék a megújuló energiákat, vagy kialakítanák a hidrogénmeghajtást.

Forrás: vg.hu