Hiába nőtt az árbevétel – A megugró költségek miatt gyenge lett a negyedév
A Rába árbevétele 12,1 milliárd forintra emelkedett a második negyedévben, amely 9 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor a megugró acél alapanyagárak és energiaárak miatt a bruttó fedezet 2,1 százalékponttal 21,1 százalékra csökkent. A vállalat EBITDA-ja 1 milliárd forint volt, amely több mint 16 százalékos visszaesést jelentett 2017 második negyedévéhez képest, míg az üzemi- és a nettó eredmény még nagyobb mértékben csökkent.
Jól húzott a Futómű és a Járműalkatrész üzletág
A piaci keresletet illetően elmondható, hogy a Rába valamennyi releváns piacán növekedés volt megfigyelhető: az európai tehergépkocsi piac magas keresleti szinten stabilizálódott, az amerikai tehergépkocsi piacon, az orosz haszonjármű és busz piacon, valamint a mezőgazdasági futóművek piacán is keresletnövekedés volt.
Döntően ezeknek, illetve a belföldi eladások megugrásának köszönhetően a Futómű üzletág árbevétel közel 14 százalékkal, míg a Járműalkatrész üzletágé közel 13 százalékkal emelkedett a második negyedév során az előző év azonos időszakához képest. A Jármű üzletág árbevétele viszont 11 százalékkal csökkent 2017 azonos időszakához képest, amelyben meghatározó szerepet játszott a belföldi értékesítés visszaesése.
Mindezek együttes hatására a Rába árbevétele közel 12,1 milliárd forint volt a második negyedévben, amely 9 százalékos növekedést jelentett 2017 azonos időszakához képest.
Nem tett jót az acél- és energiaárak megugrása
A Rába 2,55 milliárd forintos bruttó fedezetet ért el a második negyedév során, amely közel 1 százalékos csökkentést jelentett 2017 azonos időszakához képest. Döntően annak hatására, hogy az első félév során az acél alapanyagok ára közel 26 százalékkal, míg az energia ára közel 9 százalékkal emelkedett, a bruttó fedezet szintje 21,1 százalékos volt, amely 2,1 százalékpontos csökkenést jelentett 2017 azonos időszakához képest.
A Rába EBITDA-ja a költségek oldaláról jelentkező nyomás hatására kicsivel több, mint 1 milliárd forint volt, amely több mint 16 százalékos visszaesést jelentett az előző év azonos időszakához képest. Az üzletágak tekintetében a Futómű üzletág 594 millió forint, a Járműalkatrész üzletág 360 millió forint, a Jármű üzletág pedig 68 millió forint EBITDA-t realizált.
2018 második negyedévében a kihívásokkal teli működési környezet az eredményességre is negatív hatást gyakorolt: bár valamennyi üzletág nyereséget termelt üzemi szinten, az üzletágak közül egyedül a Járműalkatrész üzletág tudta növelni az üzemi eredményét 13 millió forinttal, a Futómű és a Jármű üzletág nyereség csökkenése 167 és 46 millió forint volt. Összességében a csoport szintű üzemi eredmény 494 millió forintot ért el.
A Rába nettó eredménye közel 243 millió forint volt, szemben az egy évvel korábban realizált 540 millió forintos nettó eredménnyel.
Kiderült az is, hogy az új beruházások hatására a Rába nettó hitelállománya 2,9 milliárd forinttal növekedett 2017 második negyedévéhez képest, így annak mértéke elérte a 4,9 milliárd forintot. A vállalat ugyanakkor jelezte, a nettó hitelállomány növekedésének tényezőit teljes mértékben kontroll alatt tartja.
Mit mond a menedzsment?
A növekedést mutató piaci környezetben folyamatosan bővül a Rába értékesítése, ugyanakkor a termelékenységünkkel és a hatékonyságunkkal szemben támasztott követelményeknek is sikerrel felelünk meg stabil pénzügyi hátterünkkel és vevői igényekre szabott termelésünkkel. Stratégiai piacainkra koncentrálunk elsősorban, ám folyamatosan modernizálódó gyártási technológiánk és kapacitásaink további üzleti lehetőségek kiaknázását is lehetővé teszik – emelte ki Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója.
Olcsók vagy drágák a Rába-papírok?
Az árazás kapcsán elöljáróban egyrészt el kell mondani, hogy nem könnyű a Rábához hasonló méretű cégeket találni, a peer groupban szereplő vállatok jóval nagyobbak. Másrészt azt is hozzá kell tenni, hogy a Rábára vonatkozóan egyedül az OTP Bank által adott előrejelzések kerültek felhasználásra. A Rába-papírok az egyik legalacsonyabb EV/EBITDA mutatóval forognak, ugyanakkor ehhez hozzá kell azt is tenni, hogy a cég esetében az EBITDA csökkenésére számít az elemzőház.
A Rába első ránézésre P/E alapon drágának tűnhet a peer group legtöbb szereplőjéhez képest, ugyanakkor ehhez viszont azt kell hozzátenni, hogy a magyar cégtől várják az egyik legnagyobb profitbővülést a közeljövőben. Mindezeket figyelembe véve elmondható, hogy a Rába papírjai nagyjából fair értékeltségen forognak.