A Molt az első olyan hónap tapasztalatairól kérdeztük, amelyben a társaság már pénzt kért e-töltői használatáért. Az augusztusi áramvételezések számáról és bevételéről azonban nem adta meg a kért adatokat a cég, mondván,
a töltőállomásokon értékesített üzemanyag, valamint nem üzemanyag jellegű termékekkel, így az elektromobilitási szolgáltatásokból generált eredményekkel kapcsolatos információkat csak a negyedéves gyorsjelentésben, tehát novemberben osztják meg.
Az árképzés mikéntjéről viszont közölték, hogy abban figyelembe vették a villamos energia árát és a töltők beruházási és működtetési költségeit.
Fotó: Kallus György
A Mol 2012-ben elsőként helyezett üzembe elektromos gyorstöltőt, és azóta is folyamatosan bővíti hálózatát.
A társaság érvelése szerint augusztus elejétől a fogyasztók igényeinek minél szélesebb körű kiszolgálása, a fenntartási költségek, valamint az infrastrukturális beruházások megtérülésének érdekében működteti versenypiaci alapon az e-töltő-hálózatát.
Töltőpontjai mindössze 30 perc alatt képesek menetkészre tölteni egy elektromos autó akkumulátorait.
Az év végéig további tíz elektromos töltőt telepítenek Budapesten, vidéken pedig 15-öt.