Vállalatok

Dollár helyett euróban kérné az olaj árát az orosz óriás

NRGreport | 2018.09.21. 09:16

Igyekszik rávenni vevőit a dollár helyett euróban történő fizetésre az orosz Szurgutnyeftyegaz, egyfajta biztosítékként arra az esetre, amennyiben az Egyesült Államok szigorítaná az orosz energiaágazatot sújtó szankciókat. 

Oroszország és az orosz vállalatok 2014, a krími régió megszállása óta nyugati szankciók célpontja, Washington azonban további extra szankciók kivetését is kilátásba helyezte Moszkva "rosszindulatú" külföldi aktivitásaira hivatkozva. Az orosz vállalatok körében az esetleges további amerikai intézkedések, illetve egy washingtoni pénzügyminisztérium feketelista azon vetülete szólaltatta meg a vészcsengőt, amely gyakorlatilag letiltaná az orosz vállalatokat a dollárban folytatott tranzakcióktól – írja a Reuters, amely tréderektől származó értesülésekre hivatkozva számolt be a Szurgut kezdeményezéséről. A globális, így orosz olajipar nemzetközi tranzakciói zömmel dollár elszámolással valósulnak meg.

A korábban kivetett szankciókra válaszul, amelyek a nyugati finanszírozási és technológiai forrásoktól igyekeztek eltiltani az orosz olajcégeket, az ágazat az orosz állami bankokhoz fordult és saját technológiai fejlesztésekbe kezdett. Míg a legtöbb nagy orosz olajvállalat, így például a Rosznyefty és a Lukoil kitermelésük zömét hosszú távú szerződések alapján értékesíti, addig a Szurgut exportja nagyobb részét – havi mintegy 2 millió tonnát – a szpot piacon értékesíti. Vladimir Bogdanov, a Szurgut vezérigazgatója már jelenleg is rajta van egy amerikai szankciós feketelistán.

A Szurgut által az egyik ügyfelének küldött levélben az olajtársaság egy olyan függelék aláírását kéri, amelyben a "bármilyen, dollárban történő fizetéssel kapcsolatos probléma elkerülésének" szükségességére hivatkozik. A Reuters szerint a Szurgut már tavaly nyáron elkezdte az egyeztetést ügyfeleivel az esetleges euróban való fizetés lehetőségéről. Most azonban a jelek szerint sürgetőbbé vált számára az ügy, partnereinek pedig jelezte, előfordulhat, hogy bizonyos ajánlatokat el kell majd utasítania, amennyiben a vevők nem írják alá a függeléket. Bár levelében a társaság nem említi konkrétan az újabb szankciók lehetőségét, a Reuters két, a társasággal kapcsolatban lévő tréderre hivatkozva azt írta, a vállalattal folytatott interakcióból egyértelműnek tűnt, hogy ez áll a lépés mögött.

A hírügynökség értesülései szerint a Gazpromnyefty, a harmadik számú orosz olajtársaság legtöbb szerződésébe már szintén beépített egy lehetséges, nem dollárban történő fizetésre vonatkozó kikötést.

  NRGreport
Címkék
#dollár   #euró   #olaj   #szankciók  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.