Vállalatok

Teljes fordulat, beáll a klímaharcba a világ legnagyobb olajvállalata

NRGreport | 2018.09.24. 15:13

Kissé váratlan fordulatot véve az Exxon Mobil és a Chevron csatlakozott a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó, nagy olajvállalatok által létrehozott kezdeményezéshez. Az Exxon Mobil, árbevétele alapján a világ legnagyobb tőzsdén kereskedett olajvállalata, valamint a Chevron az elmúlt években még következetesen visszautasította az Oil and Gas Climate Initiative (OGCI) nevű, 2014-ben indult kezdeményezéshez való csatlakozást. 

A kezdeményezést tíz olaj- és gázipari vállalat – többek között a BP, a Royal Dutch Shell, a Total, valamint Kína, Mexikó, Brazília és Szaúd-Arábia állami olajvállalatai – alapította azzal a céllal, hogy együttműködjenek az iparág karbonemissziójának csökkentésében, valamint más, a klímaváltozás elleni küzdelmet szolgáló programok megvalósításában. A kezdeményezés mögötti, összesen mintegy egymilliárd dolláros alapból egyebek mellett új, a kibocsátást csökkentő technológiák fejlesztését támogatják.

A két társaság és az Occidental Petroleum csatlakozásával a kezdeményezés mögött már a világ olaj- és gáztermelésének mintegy 30 százaléka felsorakozott. Az Exxon és a Chevron egyenként 100 millió dollárral járul hozzá a kezdeményezés mögötti alaphoz – számolt be a Reuters az Axios nyomán.

Az Exxon és a Chevron korábban elutasította a klímaváltozással kapcsolatos felelősségvállalást, így például megtagadta a globális karbon árazási rendszer kialakítására vonatkozó, európai vállalatok által megfogalmazott felhíváshoz való csatlakozást is. Az Exxon hozzáállásának megváltozására utaló első pozitív jelek a közelmúltban érkeztek, miután idén ígéretet tett a tevékenységéből származó metánemisszió 15 százalékos mérséklésére 2020-ig, és 2017-ben a palaolaj-kitermelés területén a kibocsátás csökkentését célzó technológiai korszerűsítési programot indított.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.