Fenntarthatóság

Magyar siker a napelemes autók európai versenyén

NRGreport | 2018.09.26. 13:59

Harmadik lett a kecskeméti Neumann János Egyetem hallgatóinak napelemes autója az elektromos autók legnagyobb európai versenyén, a European Solar Challenge-en, amelyen az idén 18 egyetemi csapat állt rajthoz – írja közleményében a Bridgestone Magyarország Kft. A cég a kifejezetten a versenyre tervezett, ultrakönnyű és kis gördülési ellenállású abroncsokkal segítette a csapatot – számol be az Index.

A hétvégén Belgiumban megrendezett versenyen a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai karának oktatói és hallgatói által épített MegaLux összesen 878 kilométert tett meg 24 óra alatt, kizárólag elektromos meghajtással.

A MegaLux már korábban is nagy sikert ért el az ausztráliai World Solar Challenge és a dél-afrikai Sasol Solar Challenge országúti versenyen, ahol szintén harmadik helyen végeztek. A fiatal mérnökök azóta továbbfejlesztették az autót: új futóművet és felfüggesztést kapott, hogy versenypályákon is nagy sebességgel tudjon kanyarodni. A további paraméterei változatlanok maradtak, ugyanúgy hat négyzetméternyi napelem gyűjti az energiát, amelyet egy 20 kilogramm súlyú lítiumion-akkumulátor tárol. Ezekre az erőforrásokra most nagy szükség is volt, hiszen a verseny végig esőben zajlott – olvasható a közleményben.

A MegaLux napelemes autó és a harmadik helyezett magyar csapat.

A MegaLux napelemes autó és a harmadik helyezett magyar csapat. Fotó: Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

"A MegaLux-szal évek óta kiemelkedő eredményeket érünk el az elektromos autók nemzetközi versenyein. Ott vagyunk az élmezőnyben, és törekszünk arra, hogy ott is maradjunk, ezért folyamatosan fejlesztjük az autónkat. Legfontosabb célunk, hogy csökkentsük a kocsi energiafelhasználását és gördülési ellenállását" – mondta Kutasi Zoltán, a MegaLux csapat tagja.

A csapat azt tervezi, hogy újra rajthoz áll majd a MegaLux-szal a Bridgestone World Solar Challenge-en. Az elektromos autók legnagyobb nemzetközi megmérettetését minden páratlan évben rendezik Ausztráliában, ahol a csapatok járműveinek mintegy 3.000 km-t kell megtenniük Darwin és Adelaide között tisztán napenergiával.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.