Vállalatok

Meghajolt a norvégok tiltakozása előtt az OMV és a Gazprom

NRGreport | 2018.10.05. 10:03

Szibériai földgáz-kitermelési eszközöket vásárol az OMV a Gazpromtól, szemben az eredeti tervekkel, amelyek szerint a két társaság norvégiai és oroszországi eszközöket cserélt volna egymással – állapodott meg az osztrák és az orosz vállalat. A koncepció Norvégia tiltakozásának hatására változott. 

Az eredeti, még 2016-ban kötött megállapodás értelmében az OMV norvégiai eszközeinek 38,5 százalékát cserélte volna el a Gazprommal az orosz társaság szibériai gázmező-érdekeltségeire 2018 végéig. A Reuters azonban már májusban úgy értesült, hogy az alku olyan értelemben módosulhat, mely szerint az osztrák olajvállalat végleg megvásárolná a Gazprom szóban forgó eszközeit, mivel Norvégia kritizálta a tervet, amely hozzáférést adna a legnagyobb orosz állami gáztermelő társaságnak a skandináv ország kontinentális talapzatához, illetve gázkészleteihez. A két társaság most közleményben is megerősítette, módosítják a 2016 decemberi megállapodást.

A vételár megállapítása további tárgyalások feladata lesz, ennek meghatározását követően az ügyletet társasági és szabályozói szinten is jóvá kell még hagyni. A végső tranzakciós dokumentumok aláírása 2019 elején várható. Az OMV akvizíciókra 2025-ig kijelölt 10 milliárd eurós keretének eddig összesen mintegy 20 százalékát költötte el. Az OMV tavaly 1,75 milliárd euróért szerezte meg az egyik legnagyobb oroszországi gázmező, a Juzsno Ruszkoje egy részét, ami önmagában mintegy napi 100 ezer hordó kőolaj-egyenértékkel növelte meg az osztrák társaság termelését.

A mostani, Gazprommal közös ügylet tárgyául szolgáló szibériai Ahimov mezők, illetve eszközök az OMV szerint további több mint napi 80 ezer hordó kőolaj-egyenértékkel fokozzák a társaság olajtermelését 2025-től. A kitermelés kedvező költségű, az infrastruktúra pedig lehetővé teszi az Ausztriáig történő szállítást is. Az OMV az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat 2 gázvezeték építésében is a Gazprom partnere, amely megduplázza és 110 milliárd köbméterre bővíti az orosz gáz balti-tengeri szállítási útvonalának éves kapacitását. 

  NRGreport
Címkék
#Gazprom   #Norvégia   #OMV  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.