Vállalatok

Rátaposott a gázra a Főtáv a belvárosban

NRGreport | 2018.10.05. 05:21

Amikorra a Főtáv végez a most zajló, mintegy ötvenmilliárd forintos fejlesztéseivel, már csak olyan, rövid lejáratú hővásárlási szerződései maradnak, amelyek révén azonnal versenyeztetni tudja a neki szállító hőtermelőket – mondta a Világgazdaságnak Mitnyan György, a társaság vezérigazgatója.

Amikorra a Főtáv végez a most zajló, mintegy ötvenmilliárd forintos fejlesztéseivel, már csak olyan, rövid lejáratú hővásárlási szerződései maradnak, amelyek révén azonnal versenyeztetni tudja a neki szállító hőtermelőket – mondta a Világgazdaságnak Mitnyan György, a társaság vezérigazgatója.

Látványos eredményeket vár most folyó fejlesztéseitől a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv). Bővítené 1200 megawattos fogyasztói piacát legalább 200 megawattal, de ennél többet is remél, hiszen a potenciális piac 500-600 megawatt. Ennek érdekében lefektet több mint 50 kilométernyi nagy átmérőjű vezetéket, de szüksége lesz legalább hét, jókora kapacitású szivattyú telepítésére is.

budapesti távhőkörgyűrű néven ismertté vált projekt révén nemcsak új fogyasztókat érhet el, de új távhőtermelők is szállíthatnak a rendszerébe, továbbá rákapcsolhatja a hálózatára a még független hőközpontokat. Így javul a szolgáltatás minősége is – bár eszközeinek rendelkezésre állása most is 99,87 százalékos –, és még versenyre is kényszerítheti az őt ellátó termelőket.

A cégnél tervezik, hogy zöldprojektekkel növelik saját hőtermelésüket is: két 20 megawattos biomassza-erőmű van terítéken, de mérlegre került egy hasonló kapacitású geotermikus erőmű is.

A zöldberuházások szintén több haszonnal járnának: általuk évi 90 millió köbméter földgázzal kevesebbre lesz szükség a Budapesten eladott hő előállításához, a Főtávnak nőne a saját szerepe az eladott hő termelői oldalán, ennek köszönhetően pedig kevésbé függ majd a neki szállító hőtermelőktől, most tőlük vásárolja a hő 90 százalékát. A gáz kiváltását segítené a második fővárosi hulladékhasznosító, a HUHA2 megépítése is – döntés még erről sincs –, most ugyanis a Főtáv a rákospalotai hasznosítótól vásárolja a legolcsóbb hőt, a legdrágábbat pedig az MVM-től.

A program kiemelt része a kéménymentes belváros projekt, mert miközben a Főtáv térképén még több kerület fehér folt, ugyanezen városrészek hagyományos fűtése nagyban hozzájárul a szmogriadókhoz. A társaság modellezése szerint elég lenne a meglévő 200 ezerből csak tízezer belvárosi lakásba (pontosabban lakásegységbe) bevezetni a távfűtést, máris annyi szén-dioxiddal és egyéb káros anyaggal kevesebb kerülne a levegőbe, hogy el lehetne felejteni a szmogriadót.

"A teljes fejlesztés ötvenmilliárd forintba kerül. Elvileg a kiadások fele fedezhető uniós támogatásból, de 15-20 milliárd a reális. A munka egészével 2022-ben végeznénk" – válaszolta a Világgazdaságnak Mitnyan György vezérigazgató azon a rendezvényen, amelyen ő és Orbán Tibor műszaki vezérigazgató-helyettes ismertették beruházási terveiket.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

  NRGreport
Címkék
#FŐTÁV   #távfűtés   #távhőgyűrű  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.