NRGreport
Menü

Szaúd-Arábia megfenyegette Trumpot

Gazdasági katasztrófa lehet a következménye annak, ha az Egyesült Államok szankciókat vetne ki Szaúd-Arábiára - reagált a szaúdi Al Arabiya televízió vezérigazgatója, Turki Aldakhil az amerikai elnök, Donald Trump vasárnap esti nyilatkozatára, hogy kész megtorlásra, ha kiderül, hogy Szaúd-Arábia felelős Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolásáért - írja a Napi.hu.

Ha az USA gazdasági szankciókat vetne ki Szaúd-Arábiára a Hasogdzsi-ügy miatt, akkor akár 100 vagy 200 dollárig drágulna az olajár, sőt, az ennek akár a kétszeresét elérő mértéket is elképzelhetőnek tartja Aldakhil. A viszont fenyegetésnek is felfogható kijelentést azután tette a tévé vezetője, hogy a CBS-nek adott, előre rögzített interjújában Donald Trump szólt Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró isztambuli eltűnéséről és feltételezett meggyilkolásáról. Azt mondta, - amit a hét végén többször is megerősített -, hogy az ügynek a végére fognak járni, és amennyiben bebizonyosodik, hogy a háttérben Szaúd-Arábia áll, akkor a sivatagi királyság "nagyon komoly büntetésre" számíthat.

Amennyiben az államok szankciókat vet ki Szaúd-Arábiára, olyan gazdasági katasztrófával kell majd szembenéznünk, amely az egész világot megrengetné - írta a Portfolio szerint Aldakhil vasárnap. Míg vasárnap az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország mind hiteles nyomozás indítását sürgette az ügy felderítése érdekében, Szaúd-Arábia máris közölte, bármilyen esetleges gazdasági szankciót meg fog torolni.

Szaúd-Arábia hétfőn bejelentette, engedélyezte a török hatóságoknak, hogy átkutassák az isztambuli diplomáciai épületet, ahol az újságírót utoljára élve látták.

Forrás: Napi.hu