Vállalatok

Magyarországon épít akkumulátorgyárat – Most a Volkswagen szövetkezne vele

NRGreport | 2018.10.26. 14:41

A dél-koreai SK Innovationnel összefogva beszállna az elektromos meghajtású autókban használt akkumulátorok gyártásába a német Volkswagen csoport – írta csütörtökön a Manager Magazin című német lap. 

Az autógyártás legnagyobb európai szereplője a tervek szerint az SK Innovation nevű dél-koreai céggel szövetkezne, amely a harmadik számú akkumulátorgyártó a távol-keleti országban.

A két vállalat Európában építene akkumulátorgyártó üzemeket a tervek szerint. Az SK Innovation egyébként ismerős lehet a magyar olvasók számára már csak azért is, mert a vállalat mintegy 100 milliárd forintos beruházást valósít meg Komáromban.

A Manager Magazin megjegyzi, a VW még nem zárta le a tárgyalásokat a kiszemelt partnerrel, és még nem hozott végleges döntést az ügyben, amely novemberben kerülhet a felügyelőbizottság elé. Hozzátették, hogy a VW eddig két másik dél-koreai gyártótól, az LG Chemtől és a Samsungtól vásárolt akkumulátorokat.

A Volkswagen hivatalosan nem kommentálta az értesülést. Német hírportálok beszámolói szerint a társaság köreiben nem hivatalosan azt mondják, hogy még vizsgálják a partneri együttműködés lehetséges formáit több stratégiai területen, így az akkumulátorgyártásban is.

A Volkswagennek a következő években jelentősen emelnie kell az elektromos meghajtású modelljeinek az arányát a teljes flottáján belül annak érdekében, hogy meg tudjon felelni az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírásoknak. Ennek hatására viszont rengeteg akkumulátorra lesz szüksége a termeléshez.

Nem véletlen, hogy a társaság vezérigazgatója, Herbert Diess a közelmúltban európai szintű összefogást sürgetett azzal a céllal, hogy enyhítsék a függőséget a piacot uraló ázsiai akkumulátorgyártóktól. Ezt a javaslatot a szövetségi kormány is támogatja.

Korábbi sajtóértesülések szerint az ügy halad előre, és novemberben bemutathatják az első terveket arról, hogy miként lehetne megszervezni egy európai ipari konzorciumot – vállalatok közötti szövetséget – a közös akkumulátorgyártásra. A német szövetségi kormány egymilliárd euró támogatást is kilátásba helyezett erre a célra. 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.