Fenntarthatóság

Megépülhet az első szélerőmű Csernobilban

NRGreport | 2018.11.08. 08:17

Az ukrán kabinet szerint mivel a létesítmény személyzetének nem kell folyamatosan ott tartózkodnia, a beruházás miatt senki nem kerül veszélybe – számol be a hvg.hu.

Az ukrán kormány szerdai ülésén engedélyezte az első szélerőmű megépítését a nukleáris katasztrófa sújtotta csernobili övezetben – jelentette be Osztap Szemerak környezetvédelmi miniszter. A kabinet erről szóló határozatában összesen 7 hektárnyi területet jelölt ki Kijev megye ivankivi járásában a generátoroknak és egyéb létesítményeknek.

Szemerak kiemelte, a szélerőművek előnye, hogy nem kell a létesítmény személyzetének folyamatosan ott tartózkodnia, így a csernobili zóna azon részeiben is működhetnek, amelyekben még mindig magas a radioaktivitás szintje. Ráadásul maga a szélerőmű nem szennyezi a környezetet, így nem csinál még nagyobb bajt az övezetben.

Az ukrán kormány tavaly több határozatot is hozott annak érdekében, hogy megkönnyítse a csernobili övezet gazdasági célú kihasználását, különösképpen azért, mert több olyan hazai és külföldi befektető is érdeklődött ez iránt, akik elsősorban a megújuló energiaforrások kiaknázásában gondolkodnak.

A tárca sajtószolgálatának közlése szerint csak az elmúlt két évben több mint hatvan kérelmet nyújtottak be földterület kijelölésére a csernobili zónában olyan befektetők, akik megújuló energetikai projekteket akarnak kivitelezni. A hazaiak mellett jelentkeztek vállalatok Dániából, az Egyesült Államokból, Kínából, Németországból, Franciaországból, Japánból és Fehéroroszországból.

A tiltott zónában nemrég épült meg az első naperőmű, amely mindössze száz méterre van a fémkupolával lefedett, sérült csernobili atomreaktortól.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.