Október hónapra is elvégezte árösszehasonlító elemzését a MEKH az Eurostat adatai alapján, amelyben 26 európai országot, illetve fővárost hasonlít össze. Ez alapján mindössze három európai fővárosban olcsóbb a lakossági áram, mint Budapesten. Az októberi összehasonlítás alapján csak a szerb, a bolgár és a litván fővárosban alacsonyabbak az euróra átszámolt tarifák, és a magyar fővároshoz képest például Bukarestben, Zágrábban és Pozsonyban is többe kerül a villamos energia – szeptemberben a román fővárosban még drágább volt az áram. A szlovén fővárosbeli háztartások csaknem másfélszer, cseh társaik pedig csaknem kétszer annyit fizetnek az áramért, mint a budapestiek. A listát vezető Koppenhágában és Berlinben pedig közel háromszoros az ár.
Az ár összetevőit szemügyre véve az is megállapítható például, hogy a pesti végfelhasználói árak csak az energiaadó hiánya miatt maradnak el a pozsonyiaktól.
Az egyes országok árszínvonalának az uniós átlagos árszínvonaltól való eltérését is figyelembe véve a budapesti lakossági áram azonban már koránt sem számít olyan olcsónak. Vásárlóerő-paritáson vizsgálva tíz fővárosban is alacsonyabb az ár, mint nálunk, köztük például Bécsben is, ahol pedig abszolút értékben közel kétszer olyan drága az áram, mint a magyar fővárosban. De a kelet-európai fővárosok közül Ljubljanában, Vilniusban és Belgrádban is kevesebbe kerül a lakosságnak a villamos energia, mint Budapesten.
A lakossági gázárak tekintetében azonban Budapest a legolcsóbb, ennél még Belgrádban és Bukarestben is drágább valamivel a gáz. Bécsben közel háromszor, a szlovén fővárosban több mint kétszer magasabb a tarifa, mint a magyar fővárosban. Feltűnő, hogy a dán főváros, Koppenhága nem csak a lakossági áram-, de a gázárak tekintetében a legdrágábbak között van, illetve az is, hogy a listát vezető Stockholmban több mint kétszer annyit kell fizetniük a háztartásoknak a villamos energiáért, mint a második helyezett Koppenhágában.
A gázárak komponenseit vizsgálva az energiaadó hazai hiányán túl az is szembeszökő, hogy miközben az energiadíj – vagyis a gáz tulajdonképpeni ára a legalacsonyabb a kutatásban szereplő városokban, ugyanakkor a rendszerhasználati díj és az áfa komponens több európai fővárosban is alacsonyabb, mint a magyar fővárosban.
A budapesti lakossági gázárak vásárlóerő-paritáson számolva is a legalacsonyabbak között vannak, csak Londonban és Luxembourgban kisebb az átlagár. A Magyarországgal szomszédos országokban körülnézve az látszik, hogy a földgáz Zágrábban, Belgrádbam, Pozsonyban és Bukarestben is viszonylag olcsónak számít vásárlóerő-paritáson, míg Prága és Szófia e tekintetben a drágább fővárosok közé tartozik. Míg az áramot tekintve Stockholm vásárlóerő-paritáson Budapestnél is alacsonyabb lakossági tarifákat kínál, addig a svéd főváros lakossági földgáz átlagárai vásárlóerő-paritáson toronymagasan vezetik a listát.
A tarifákat a jövedelemi helyzethez viszonyítva azonban már kevésbé pozitívak a következtetések. A villamos energia és földgázfogyasztás költségeinek a nettó jövedelemhez viszonyított arányát, azaz a fogyasztók úgynevezett teherbíró képességét tekintve azonban a budapesti rezsi már inkább az erős középmezőnyben található. A felmérésben szereplő városok közül Budapesthez képest több városban jelent kisebb terhet az energiaszámlák kifizetése, mint nagyobbat. A volt szocialista országok, illetve fővárosok között csak Ljubljanában kisebb az áram- és gázfogyasztás és a jövedelem hányadosa, igaz, a "nyugati" országok fővárosai közül csak Stockholmban és Lisszabonban jelent nagyobb terhet ez a tétel a modellezett átlagos, kétkeresős, gyermektelen háztartás számára. A sok tekintetben példának tartott Ausztria, illetve Bécs háztatásai számára a rezsiköltségek körülbelül feleakkora megterhelést jelentenek, mint a budapestieknek – annak ellenére, hogy az ottani tarifák közel 2-3-szor akkorák, mint a budapestiek.
(Az összehasonlítás éves szinten egy átlagos fogyasztási mennyiséget – 2200 kWh áram és 1162 m3 földgáz – vesz alapul. A kiinduló árat és a háztartások jövedelmét is európai vásárlóerő-egységben mérték.)
A módszertanról
A vizsgált fogyasztók a fővárosok átlagfogyasztói, vagyis az egyes fővárosokra jellemző átlagos fogyasztási mennyiséggel és jellemzőkkel rendelkező fogyasztók. A módszertan szerint a végső ár a területi inkumbens szolgáltató standard és a versenypiaci ajánlata, valamint a legfőbb versenytárs ajánlatának részesedésekkel súlyozott átlagából alakul ki. Standard ár pl.: Magyarországon az egyetemes szolgáltatói hatósági ár. Amennyiben több tarifa van, úgy a tipikus fogyasztóra vonatkozó számít standard árnak (pl.: a vezérelt fogyasztású felhasználó tarifája nem számít standard ajánlatnak). A végfelhasználói árak euróra való átszámítása során a nemzeti valutákat háromhavi mozgóátlag segítségével váltották át, ami kisimítja az euró nemzeti valutában számolt árfolyamának ingadozásait, így a valutaárfolyamok változása a hónapról hónapra mért árakat kevésbé módosítja.
A vásárlóerő-paritáson való mérés esetében, egy fiktív valutában, az európai vásárlóerő-egységben (Purchasing Power Standard, PPS) mérik az árakat, amely az Európai Unió 28 tagállamának átlagos árszínvonalán mérve 1 euró értékű vásárlóerőt jelent. Mivel az árszínvonal tagállamról tagállamra eltér, ezért a nemzeti valutában számolt végfelhasználói árakat elosztották a GDP szintjén aggregált vásárlóerő-paritással (PPP-vel, purchasing power parity).
NRGreport
