NRGreport
Menü

Kitalált valamit az Európai Unió a klímaváltozás ellen, de nagyon drága lesz

A tervek szerint az Európai Unió 2050-re teljesen zölddé válna, ehhez viszont óriási mennyiségű pénzre van szükség.

Hogy a klímaváltozásnak milyen hatásai lesznek, az attól is függ, mennyire képesek letörni az egyes országok a környezetszennyezést. Hasonló elv mentén gondolkodik az Európai Unió is, ennek kapcsán pedig egy komoly vállalást tettek.

A tervek szerint az EU 2050-re teljesen klímasemleges lesz, ami azt jelenti, hogy semmilyen üvegházhatású gázt nem bocsátanak majd a levegőbe. Mindez magában foglalná a megújuló energia szélesebb körű (80 százalékos) használatát, az átállást az elektromos szállításra, valamint a karbonmentes ipart is.

Maroš Šefčovič energiaügyi biztos szerint mindehhez komoly beruházások szükségesek. A számítások szerint évente mintegy 175–290 milliárd euróra (kb. 56,5 – 93,7 ezer milliárd forint) lenne szüksége a kontinensnek, ami első hangzásra rendkívül soknak tűnik. A szakemberek viszont bíznak benne, hogy a fosszilis tüzelőanyagok importjának és az egészségügyi kiadásoknak a csökkenése, valamint a hatékonyság növelése ellensúlyozni tudja ezt.

Mindez ráadásul erősítheti a gazdaságokat is: az 1990-es évek óta 22 százalékkal csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása, miközben a GDP 58 százalékkal emelkedett. Azt Šefčovič is elismerte, hogy az országok egyedül nem tudnák ezt végrehajtani, ezért az EU ösztönözni fogja a vállalatok támogatását.

Az EU-s országoknak emellett külön-külön is nehéz lesz az átállás. A németeknél az autóiparban lehetnek problémák, a lengyelek valószínűleg nehezen válnak majd meg a szénenergia használatától, de az Engadgetösszegzése megemlíti Magyarországot is, ahol, mint írják, a "nacionalista vezető, Orbán Viktor" mehet majd szembe a gazdaságpolitikai változásokkal.

Emellett az is kérdés, nem érkezett-e későn egy ilyen vállalás, a tudósok ugyanis már nagyon kongatják a vészharangot.

Forrás: hvg.hu