Vállalatok

Kóbor György: Új kihívások-új megoldások

NRGreport | 2018.12.05. 08:13

Az energiaipari vállalatokat is egyre nagyobb kihívások elé állítják az olyan üzleti életben is globálisan megfigyelhető trendek, mint a centralizáció, dekarbonizáció és digitalizáció. Míg korábban volt ideje a piacoknak arra, hogy a felmerülő akadályokhoz egyenként alkalmazkodjanak, ma ezek az új jelenségek együttesen jelentkeznek, így egyre nagyobb fejtörést okoznak mind a szabályozóknak, mind a piac szereplőinek. Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója a Budapest Energy Summit 2018 konferencián tartott előadásában elmondta, éppen egy átmeneti időszak zajlik az energiaiparban, az energiavállalatoknak pedig gyorsan kell fejlődniük, hogy lépést tudjanak tartani az állandóan változó világgal.

A régi és új világ közti átmenet zajlik éppen az energiaszektorban, míg korábban az ipar központi kérdése az volt, honnan érkezik az ellátás, azaz a forrás volt fókuszban, mára a legfőbb kérdés az, hogy mit is szeretne az ügyfél, és mit jelent ez a jövő értékláncára nézve. Kóbor elmondta, hogy az IT és a telekommunikációs szektor ma lényegesen többet tud az ügyféligényekről, mint az energiaszektor szereplői. Mindemellett az iparágnak még az ellátásbiztonsági kérdést is szem előtt kell tartania, miközben a fogyasztói igények drámai növekedésére lehet számítani a következő 20-30 évben – különösképp elektromos áram tekintetében.

„Iparágak közti konvergencia zajlik, mi is konvergálunk más iparágakhoz”-emelte ki az elnök-vezérigazgató, példaként hozva nyílt forráskódú banki megoldásokat vagy a biztosítási szektorok vizsgálatát. „Az ügyfél pedig a márka alapján fog dönteni.” Kóbor kiemelte, hogy az energiavállalatok folyamatosan új megoldásokat keresnek, hogy megvédjék részesedésüket és piacon betöltött szerepüket, és megfeleljenek mindezen összetett kihívásoknak. Előadásában rámutatott, hogy a jövőben a profitot már nem az energiatermelési vagy disztribúciós folyamatok generálják majd, hanem a sokkal mélyebb analitikán alapuló fogyasztói elemzések, un. beyond-the-meter megoldások fogják jelenteni. A beyond-the-meter piacon is terjeszkedik a vállalat: új, a korábbiaktól teljesen független digitális üzletágat hoztak létre a vállalatnál, amely nemcsak a kapacitások fizikai telepítésében, de pénzügyi kérdésekben is segíti az ügyfeleket.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.