NRGreport
Menü

Varró: Az olaj már nem unalmas

Elemzés | NRGreport | 2018-12-06 11:03

Az LNG szerepe és a termelt energia mennyisége folyamatosan növekszik, a napenergia még mindig forradalmi technológiának számít, a villamosenergia-piac jelentős változásokon megy keresztül, az olajat pedig alternatívaként fogjuk használni több iparágban is – fejtette ki Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza a Budapest Energy Summit konferencián, ahol a World Energy Outlook 2018 tanulmányát mutatta be.

A személyautókhoz kötődő olajfogyasztás egyértelműen csökken, a fenntartható fejlődési forgatókönyvek és a szabályzások miatt 2040-re 2 milliárd autó fog kevesebb olajat fogyasztani, mint napjainkban – mondta el Varró László.  A napenergia-piac továbbra is növekszik, azonban a szakértő szerint ez lehet az első év, amikor a beruházások száma csökken, így újabb lökés szükséges ahhoz, hogy a csúcsot elérjük.

Forrás: BEST

A villamosenergia-piacon átalakulás zajlik, ami új lehetőségeket kínál az áramelőállító technológiák terén, de ez a változás egyben jelentős kihívásokat is állít a meglévő vállalkozások elé. Varró elmondta, hogy az idei év az első, amikor egymilliárd alá esett azok száma, akiknek nincs hozzáférése áramhoz, de így is további fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy ezt a számot még inkább csökkenteni lehessen. Hozzátette, hogy egy nagyon tőkeigényes iparágról van szó, a befektetések közel háromnegyede kormányzati, a maradék egynegyede pedig az amerikai nagyvállalatoktól érkezik.

Az energiafogyasztással kapcsolatban kiemelte, hogy az alacsony széndioxid-kibocsátású energiaforrások idején a fogyasztás minden régióban növekszik, ennek ellenére a nukleáris energia a fejlett országokban komoly válsággal küzd, azonban Kínában és Indiában jelentősen erősödik. A földgáz  a tanulmány szerint nagyon jól teljesít a szektorban, ezért Európában fontolgatják a gázalapú energiatermelés azonnali beindítását. Észak-Kínában például már több gázfűtésű épület van, és az ipari energiatermelést is ebből oldják meg. Az energiatárolási technológiákkal kapcsolatban Varró elmondta, hogy bár folyamatosan fejlődnek, és 100 GW-tal nőtt a tárolási kapacitás, ez még nem elegendő a hosszabb fluktuációk kiegyenlítésére. Ebből az következik, hogy a különböző technológiák együttes alkalmazására lesz szükség az energiaipari kihívások megoldására. Az atomenergiával kapcsolatban pedig további párbeszédre van szükség, mivel egyszerre néz szembe pénzügyi, politikai és intézményi kihívásokkal.

Az energiatermelés növekedéséhez jelentősen hozzájárul, hogy minden évben megközelítőleg 60 millió ember költözik városokba, olyan munkát vállalva, amelyek általában kifejezetten energiaigényesek. Ez a migrációs jelenség elsősorban a meleg klímával rendelkező, fejlődő országokban zajlik. Ezeknek a területeknek az iparosodása, és a légkondicionálás iránti igény növekedése jelentősen hozzájárul az energiatermelés emelkedéséhez, ami jelentős hatással van a világ áramfogyasztására elsősorban Dél-Kínában, Indonéziában, Indiában és Afrikában.

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) World Energy Outlook 2018 tanulmányáról bővebb információkat ezen a linken találhat.

NRGreport