Katar számára a földgáz sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint az olaj. Olajtermelése mindössze mintegy napi 600 ezer hordó, kevesebb, mint 2 százaléka az OPEC termelésének, ami csak a 11. a csoportban. Összevetésül, egyedül Szaúd-Arábia termelése napi 11 millió hordó felett alakul. A kilépés tehát csupán minimálisan befolyásolja az olajkartell piaci részesedésének alakulását.
Az ország ugyanakkor a világ legnagyobb cseppfolyósított földgáz (LNG) exportőre. Az országot a gáz a Föld egyik leggazdagabb országává tette: a gázipar biztosítja az ország bruttó hazai termékének többmint 60, a kormányzati bevételek több mint 70, valamint az exportbevételeinek mintegy 85 százalékát. A kilépésről szóló bejelentés napján a Qatar Petroleum állami olaj- és gázvállalat azt is közölte, a jelenlegi évi 77 millió tonnás gáztermelést 110 millió tonnára kívánja bővíteni 2024-ig, amivel valószínűleg hosszú időre bebetonozhatnák globális piacvezető pozíciójukat. Az ambiciózus cél elérése pedig összpontosított erőfeszítést kíván az országtól – hangsúlyozták.
Bár a döntést elsősorban a tagság haszontalanságával és a gázipari fókusszal indokolták, tagadva, hogy politikai megfontolások is motiválták volna, az OPEC körül sokan úgy látják, Katar nagyrészt azért döntött így, hogy kiszabadulhasson a vele ellenséges viszonyban lévő Szaúd-Arábia által vezetett szervezetből. Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom 2017-ben gazdasági és utazási blokádot vezetett be Katar ellen, egy régóta húzódó határvita és más politikai súrlódások következményeként. Ezek legsúlyosabb eleme az a vád, amely szerint a katari kormány anyagilag támogat terrorista szervezeteket. Az ország tagadja, hogy radikális iszlamista szervezeteket támogat, és azzal vádolja riválisait, hogy az uralkodó ász-Száni családot akarják elűzni a hatalomból.
Az OPEC valódi olajpiaci ereje szinte kizárólag a szervezetet vezető Szaúd-Arábiához kötődik. A gyakran olajkartellnek nevezett csoport valójában többnyire nem is igazán működik kartellként, amennyiben saját kitermelési céljait nagyon gyakran nem tartja be. A nem igazán kötelező érvényű kitermelési kvótákkal, majd azok megszegésével pedig az OPEC saját befolyását ássa alá. Aktivitása gyakorlatilag kimerül abban, hogy az árak emelkedése idején növeli a termelést, az árak esésekor pedig visszafogja – vélhetően egy teljes mértékben kompetitív olajpiac is hasonló módon működne.
Az OPEC ugyanis egyfajta politikai klub is, amelynek tagjai az 1970-es években, az első olajválság kialakulásának éveiben kialakult tekintélynek köszönhetően nagyobb diplomáciai súllyal rendelkeznek. Részben erre a politikai klub jellegre utal az is, hogy az OPEC titkársága a katari bejelentésre reagálva igyekezett a szervezet politikai befolyását nyomatékosítani. Közleményében az OPEC hangsúlyozta, Gabon 2016-ban újra csatlakozott a szervezethez, amely az elmúlt két évben két új tagot is soraiban köszönthetett, Egyenlítői-Guineát (2017) és a Kongói Köztársaságot (2018).
Az OPEC korábban rendre felül tudott emelkedni a közel-keleti érdekellentéteken, semleges terepként szolgálva a viszálykodó feleknek. Az 1980-as években kirobbant nyolcéves iraki-iráni háború idején például mindkét ország a csoport tagja maradt. Az azonban, hogy Katar a szervezet első olyan közel-keleti tagja, amely a kilépés mellett döntött, jelzi, hogy a dolgok megváltozhattak. Az iráni olajminiszter Bijan Zanganeh úgy fogalmazott, az OPEC-nek problémái vannak, és a katari lépés okainak kivizsgálását sürgette. (Indonézia 2009-ben szintén elhagyta az OPEC-et, bár 2016-ban rövid időre átmenetileg ismét csatlakozott.)
Katar ugyan talán valóban nem a Szaúd-Arábiával való súrlódások miatt hagyta ott az OPEC-et, lépése a csoport politikai értékének csökkenését is jelzi – különösen úgy, hogy az ország az AP jelentése szerint olajtermelését is fokozni szándékozik. Katar előző miniszterelnöke, Hamad bin Jassim Al Thani sejk egyenesen úgy fogalmazott, "a szervezet haszontalanná vált és nem nyújt semmit számunkra", "a szervezetet csak olyan célokra használták, amelyek hátrányosak Katar nemzeti érdekeire nézve".
Az OPEC súlyának csökkenésére, valamint a szervezeten belüli repedések szélesedésére más jelek is utalnak. Oroszország egyre nagyobb befolyásra tesz szert a globális olajpiac és kitermelési politika alakításában, amely nélkül Szaúd-Arábia, így az OPEC is egyre kevésbé szándékozik döntést hozni. Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke rendszeresen leteremti és fenyegeti a csoportot a szerinte túlságosan magas olajárak, és azok manipulálása miatt. Katarnak pedig egyértelműen rendkívül fontos, hogy a jó oldalon álljon Trump számára: értesülések szerint Szaúd-Arábia 2017-ben csak az amerikai diplomáciának köszönhetően nem szállta meg Katart. Bár Trump eleinte inkább azon az állásponton volt, hogy Katar valóban a terrorizmus egyik támogatója, később már nagyszerű barátnak nevezte Tamim Bin Hamad katari emírt. Több OPEC-tagnak viszont egyre kevésbé tetszik Szaúd-Arábia Oroszországhoz való közeledése mellett az sem, ahogyan a királyság látszólag az amerikai nyomásgyakorlásnak is megfelelni igyekezett. A szervezet keretein túlnyuló, szinte teljesen Szaúd-Arábia által dominált OPEC-politika, és a csoport ezzel párhuzamosan elindult eljelentéktelenedése miatt pedig egyáltalán nem kizárt, hogy a katari lépésnek követői is lehetnek.
Az OPEC-et Szaúd-Arábia, Kuvait, Irán, Irak és Venezuela alapította 1960-ban, majd további tíz ország is csatlakozott hozzájuk. A szervezet a kitermelési politika koordinálása révén elvileg biztosítja az olajárak stabilitását és a rendszeres globális ellátást, és ebben együttműködik más, a szervezetben nem tag olajtermelő országokkal, elsősorban Oroszországgal. Katar 1961-ben, egy évvel az OPEC megalapítása után lett a szervezet tagja.
NRGreport
