NRGreport
Menü

Veszélybe került a németek nagy terve az áramellátás forradalmasítására

Váratlan nehézségek akadályozhatják meg Münchent azon tervének megvalósításában, amely szerint alig több mint 5 év alatt, 2025-re teljes mértékben megújuló energiaforrásokból biztosítaná villamosenergia-termelését, amivel a legalább 1 milliós nagyvárosok közül világelső lenne. Ami még meglepőbb, ezek a nehézségek a terv megszületésének és megvalósításának helyszínétől meglehetősen nagy távolságban, Norvégiában jelentkeztek. Az eset ismét rávilágít a rendkívül ambiciózus, de többirányú kihívással küzdő német energiaátmenet megvalósításának problémáira is. 

Az 1,3 millió lakosával a harmadik legnagyobb németországi városnak számító München még 2009-ben döntött a villamosenergia-termelés 100 százalékos megújuló alapra helyezéséről 2025-ös határidővel. Ezzel München lenne a világ első, 1 millió főt meghaladó lakosságú ország a világon, amelyik 100 százalékosan megújuló energiaforrásokkal oldaná meg villamosenergia-ellátását. Az ambiciózus célt úgy jelölték ki, hogy a megvalósításhoz a város saját határain belül nem képes elegendő nap- és szélenergiát termelni, tágabb környezete, Bajorország pedig a közelmúltban szigorította az új szélerőművek telepítésére vonatkozó szabályozást.

A bajor tartományi szabályozás (az úgynevezett 10H szabály) értelmében új szélerőművet minimum akkora távolságra lehet telepíteni a legközelebbi lakóingatlantól, hogy ez a távolság legalább tízszerese legyen a szélerőmű magasságának. A német szélenergia szövetség (BWE) már korábban figyelmeztetett: a szabályozással Bajorország gyakorlatilag felfüggeszti új szélerőművek telepítését, egyben növekvő mértékben importfüggővé teszi önmagát az energiaellátás területén. A szervezet álláspontja szerint a Németország egyik gazdasági központjának számító tartomány áramfogyasztása mintegy harmadát fedezhetné, amennyiben földterületeinek mindösze két százalékán szélerőművek települnének. A német szélenergia szektor azonban egyebek mellett a támogatási rendszer átalakítás miatt egészében isnehézségekkel küzd, új szélerőművek bizonyos helyszíneken történő telepítése ellen pedig környezetvédő szervezetek is felemelték hangjukat.

A fenti körülményeket mérlegelve München és a helyi közművek úgy döntött, norvégiai szélerőmű projektekbe ruház be, de ezzel váratlanul heves ellenállást váltott ki a helyi környezetvédőkből, természetjárókból és az őshonos számi (lapp) kisebbségből. 

A norvég kritikusok szerint a szélturbinákat olyan, értékes és érzékeny vadvilággal bíró területeken állítják fel, amilyenekkel Norvégia egyre kevésbé rendelkezik - számolt be a Die Welt nyomán a Clean Energy Wire. A hatalmas ország területének mindössze 12 százalékát foglalja el érintetlen vadon, és ez is egyre zsugorodik - idézte a lap Per Hanasandot, a norvég túraszövetség elnökét.

Az új szélfarmokat különösen ellentmondásossá teszi, hogy az itt termelendő áram teljes egészében exportra kerülne. Az óriási olajkészlettel rendelkező Norvégia villamosenergia-termelését 98 százalékban már megújulókból, zömmel vízenergiából fedezi. A Norvégiában termelt áram 93,9 százalékát a vízerőművek szolgáltatták 2018 decemberében a helyi statisztikai hivatal adatai szerint. A szélenergia 3,9, a hőenergia pedig 2,2 százalékos súllyal részesedik a villamosenergia-termelésből.

München egyelőre nem közölte, hogyan tervezi az ellenállás dacára is megvalósítani célját, de könnyen elképzelhető, hogy annak hatására legalább részben alternatív megoldást kell találnia.

Az eset egyben ismét reflektál a német energiaátmenet nehézségeire is. Az eredetileg a klímaváltozás fő felelősének tartott szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó program keretében ugyan jelentős nap- és szélenergia arányt sikerült elérni az energiamixben, azonban így sem sikerül teljesíteni a 2020-ra kitűzött, 1990-hez képest 40 százalékos emissziócsökkentési célt. A célkitűzés elmulasztása részben összefügg az erőteljes gazdasági növekedéssel, fő oka azonban az, hogy míg az ország kétségtelenül figyelemre méltó eredményeket ért el elsősorban a szélenergia terén, a német energiapolitika egymással nem minden szempontból konzisztens vállalásai egyszerre túl nagy terhet raktak az ország energiarendszerére.

Az energiaátmenet keretében a német kormány eredetileg nem számolt a klímasemleges atomerőművek kivezetésével, azonban a 2011 márciusi japán földrengés és szökőár hatására megtörtént fukusimai nukleáris katasztrófa hatására a 2005 óta kancellár Angela Merkel kormánya úgy döntött, 2022-ig az ország mind az 50 reaktorát kivonják a termelésből. (Bajoroszág 2018 januárjában állította le a Gundremmingen B nukleáris reaktort, így egy lépésben 1344 MW termelő kapacitástól szabadította meg önmagát, 2021-ben pedig a C-blokkot is kivonják a termelésből.) A fokozatosan kieső nukleári termelést részben megújulókkal, részben importtal (ami nem ritkán francia vagy belga atomerőművekből származik), részben a fosszilis - gáz és szén alapú - termelés fokozásával pótolják, ami viszont a kibocsátáscsökkentési cél fent említett elmulasztásához, illetve egyebek mellett az orosz gázfüggés erősödéséhez vezetett. 

A legszennyezőbb fosszilis energiaforrásnak tartott szén kivezetéséről egymás után döntenek az európai országok, amit az egészség- és éghajlatvédelmi szempontokon túl az is támogat, hogy karbonkvóták drágulásával a szénerőművek gazdaságossága is megkérdőjeleződik. Hosszú kormányzati előkészítés után idén januárban így Németország is bejelentette a szén kivezetésére vonatkozó saját tervét. E szerint az ország 2038-ra teljesen kivezetné energiamixéből a szenet, a 84 erőmű bezárásának kedvezőtlen gazdasági és társadalmi hatásait pedig minimum 40 milliárd euróval kezelné.

Németország elsősorban megújuló forrásokkal pótolná a szenet energiamixében, ám az ország gázellátói, így Oroszország és Norvégia abban bízik, hogy a szén és a nukleáris energia kivezetésének hatására a földgáz szerepe tovább erősödhet a német energiaellátásban.

 

Forrás: Portfolio