A legolcsóbb, legtisztább energia az, amit el sem fogyasztunk – tartja a mondás. Mégis, az energiahatékonyság közel sem annyira felkapott téma Magyarországon, mint a megújuló energiák terjedése. Az Európai Unió hármas célkitűzésének fontos oszlopa az üvegházgázok visszaszorítása és a megújulók növelése mellett az energiahatékonyság kérdése: 2020-ig évente a primerenergia-igény 1,5 százalékának megfelelő megtakarítást kellene elérnünk a korábbi 2014-es szinthez képest.
Ehhez képest Magyarország pont az ellenkező irányba tart. A KSH adatai szerint a 2014-es 1005 Petajoule-ról a korábbi trenddel ellentétben újra nőni kezdett a primerenergia-igény 1062 és 1080 Petajoule-ra a következő két évben. A GDP-hez viszonyított energiaintenzitásban bár látható javulás, de még így is távol vagyunk az európai átlagtól. A primerenergia-igény növekedés megállítása és az energiahatékonyság növelése kulcsfontosságú, ehhez pedig először a saját házunk táján érdemes körbenéznünk: az épületekben.
Egy azonos alapterületű lakásnak Budapesten kétszer akkora a fűtési energiafelhasználása, mint Bécsben – ezt még a 2011-es Nemzeti Energiastratégia állapította meg –, a teljes magyar primerenergia-fogyasztás közel harmadát, 300 Petajoule-t fordítjuk épületek fűtésére. Ennek jelentős részét méghozzá import földgázból biztosítjuk, ezért a hazai épületek energiahatékonyabbá tétele nem csak környezetvédelmi, hanem gazdasági és ellátásbiztonsági kérdés is.
A rezsirémálom Kádár-kockák
A még 2015-ben készített Nemzeti Épületenergetikai Stratégiában felmérték a teljes magyarországi, 4,4 millió épületből álló épületállományt és annak energetikai jellemzőit. Az adatbázis alapján a magyar lakóépületek között a legnagyobb csoportot, mintegy 1,2 millió lakást – összesen valamivel több mint 100 millió négyzetmétert – az 1946 és 1980 között épült családi házak teszik ki. Ezek közül a legtöbb szigeteletlen, tömör téglás épület a külvárosi, vidéki területeken, amit a népnyelv Kádár-kockának nevez jellegzetes alakja miatt, ráadásul borzasztóan elavult épületenergetikai tulajdonságokkal rendelkeznek. A négyzetméterre vetített fajlagos primerenergiafogyasztásuk 400-500 kWh körül alakul, amivel a jelenlegi energiahatékonysági besorolás szerint a legrosszabb pecséteket kapná.
Hogy mennyire komoly probléma ez a magyar energiaellátásban, összehasonlításképp vessük össze a panelekkel. A magyar panellakás-állomány a Kádár-kockák összesített alapterületének csak a negyedét, 26 millió négyzetmétert tesz ki. Továbbá jóval takarékosabban is bánnak az energiával: átlagosan 200 kWh/négyzetméter, tehát alig fele akkora az energiaigényük, mint egy ugyanakkora, egykorú családi háznak.
Ezért is mondja Kovács Csaba, hogy a célzott energiahatékonysági felújítási programok – mint amilyen a panelprogram is – jó irány, de több kell, fontos lenne kiterjeszteni ezt a lakosság és lakásállomány szélesebb körére, és megfelelő pénzügyi ösztönzőkön túl edukálni is a lakástulajdonosokat.
Ami most épül, már energiahatékony lesz
Más a helyzet azonban az új építésű ingatlanoknál: ezeknél egyszerűbb a beruházók felé egyre szigorúbb követelményekkel szabályozni, hogy az új lakások már takarékosabban bánjanak az energiával. 2019 elejétől új épületre csak akkor kaphatunk használatbavételi engedélyt, ha az megfelel a költségoptimalizált követelményszint hatósági előírásainak. Ez előírja, milyen hőátbocsátási tényezőjű téglából, nyílászárókkal épülhet egy ház, a szigetelés minimális vastagságát is, továbbá megköveteli a korszerű épületgépészeti rendszerek használatát is. Ez csak egy közbenső foka a többlépcsős szigorításnak, aminek a végén a közel nulla energetikai szint elérését teszik kötelezővé – aminek vészesen közeleg a határideje.
2020. december 31-ét követően ugyanis az EU Energiahatékonysági Irányelve szerint csak közel nulla energiaigényű épület építhető – sőt, közintézmények (önkormányzati épületek, iskolák, egészségügyi intézmények, stb.) esetében pedig már idén, 2019. január 1-től életbe is lépett. Ennek fókuszában az energiahatékonyság áll, az épületek energiahatékonysági követelményeire vonatkozó költségek optimális egyensúlyát is figyelembe kell venni – hiszen nem ugyanolyan vastagságú szigetelés szükséges Finnországban, mint mondjuk Portugáliában –, ezért a követelményrendszer meghatározását az egyes tagállamokra bízta. A magyar szabályozást a 20/2014. (III. 7.) BM rendelet tartalmazza, amely megköveteli:
→ az épületet határoló szerkezetek, anyagok szigorúan alacsony hőátbocsátását
→ az épületre jellemző hőveszteségek és az alapterületre vetített összesített energetikai jellemző megengedett érték alatt tartását,
→ valamint az épület primerenergiaigényének legalább 25 százalékát valamilyen megújuló energiaforrásból legyen biztosítva.
Az első két pont lényegében a passzívház követelménynél is szigorúbb hőszigetelést ír elő, ami az épületenergetikai besorolásnál minimum BB, AA vagy AA+ besorolást jelent. A harmadik pont pedig azzal, hogy kötelezi a beruházókat, hogy az energiaigény negyedét megújulóból oldják meg, újabb lökést adhat a háztartási kiserőművek terjedésének. Itt Kovács Csaba szerint két fő irány valószínű: az elektrifikáció hőszivattyúk, napelemek telepítésével, de szerepet kaphatnak akár családi házaknál is a decentralizált fűtési rendszerek (kazán) helyett a centralizált fűtési (távhő) megoldások részben megújuló forrásból – utóbbinál ugyanakkor megvalósíthatósági korlátot jelenthet a szállításból fakadó hőveszteség és a kapcsolt energiatermelés előnyeit biztosító hőigény hiánya.
A cégek már leszedték az alacsonyan csüngő gyümölcsöket
Az épületek által felhasznált primerenergia jelentős részét, mintegy 60 százalékát a lakossági fogyasztás teszi ki a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiában szereplő felmérés szerint, a maradékon pedig a közszféra és a versenyszféra osztozkodik. Így az energiahatékonysági szempontból főleg a lakossági szektorban lenne teendő, már csak azért is, mert a vállalatok, intézmények szabályozása jóval mélyrehatóbb. A kötelező energetikai audittal, az energetikai szakreferens alkalmazásával, valamint az adókedvezménnyel való ösztönzés – a társasági adóból leírhatók az energiahatékonysági beruházások – és az egyetemes ellátásnál magasabb energiaárak is a racionalizálás felé terelték a cégeket. Ebből kifolyólag „az energiaintenzív vállalatok, ahol fontos költségfaktor az energia, már korábban elvégezték a megfelelő beruházásokat, a többi cég learatta az alacsonyan csüngő gyümölcsöket, elvégezte az egyszerűbb beruházásokat, vagy csak kipipálták a kötelezettségeket” – állítja Kovács Csaba.
Mit lehetne akkor tenni?
A legnagyobb előrelépés éppen ezért az lenne, ha a lakosságot sikerülne érdekeltté tenni az energiahatékonysági beruházásokban. „Egy magánember három okból dönthet úgy, hogy megéri neki egy ilyen beruházás: ha szűkösen áll rendelkezésre az energiaforrás, drága az energiaforrás, vagy pedig tudatos energiafogyasztó” – mutat rá a KPMG partnere. „A jelenlegi egyetemes szolgáltatási árszint mellett, akik most ruháznak be, azok mind a harmadik csoportot képviselik.”
Ezen segíthetnek a kormányzati intézkedési tervek a megfelelő ösztönzőkkel, de hosszú távon az emberek felelős energiafogyasztásra edukálása, valamint a kutatás-fejlesztés sokkal fontosabb, valamint az egyetemes szolgáltatás árképzésének átgondolása, esetleg differenciálásáa is segíthet. Emellett kiemeli, hogy időszerű lenne az állami programok, például az épületenergetikai cselekvési terv utánkövetése, hogy az abban előirányzott célokból mi valósult meg és milyen hatékonysággal.
A címlapkép forrása: Freepik.com.
NRGreport
