Vállalatok

A KELER KSZF Központi Szerződő Fél Zrt. 2018. évi projektjei

Támogatott tartalom | 2019.03.07. 07:02

A KELER KSZF Központi Szerződő Fél Zrt. (továbbiakban: KELER KSZF) 2018. évre előirányzott projektjeit illetően a már meglévő klíringszolgáltatások fejlesztése és kiterjesztése mellett, a KELER KSZF által fejlesztendő kockázatkezelési rendszer (IRIS) funkcionalitásainak élesítése szabott markáns irányokat. Mindezek mellett a NAV felé történő online számlázás megvalósítása, továbbá a kötelező adatszolgáltatások kiszolgálásához nélkülözhetetlen fejlesztések is szerepeltek a tavalyi évben sikeresen végrehajtott projektek között.

A KELER KSZF üzleti szolgáltatások fejlesztési irányai között talán a legfontosabb a 2018. január 3-tól induló HUDEX (Magyar Derivatív Energia Tőzsde) elszámolás sikeres elindítása és működtetése volt. A HUDEX indulására már 2017-ben sikeresen felkészült a KELER KSZF, azaz végrehajtotta a szükséges fejlesztéseket. Emellett az ír és észak-ír árampiacok (SEMOpx) tekintetében az ECC (European Commodity Clearing AG) általi központi klíringszolgáltatás bevezetéséhez kapcsolódóan a KELER KSZF-nek is fel kellett készülnie a piacok sikeres kiszolgálására. Az ír piac 2018 őszi indulásának köszönhetően a KELER KSZF ügyfélköre 4 ír alklíringtaggal bővült, így a jelenleg 44 kereskedővel dolgozó ír tőzsdén közel 10%-os piaci részesedést sikerült elérni.

A jogi megfelelést biztosító fejlesztések részeként jogszabályi előírásból származó kötelezettségének eleget téve a KELER KSZF 2018. július 1-re sikeresen felkészítette a számlázó rendszerét, melynek következtében lehetővé vált a számlaadatok a kiállítás pillanatában, de legkésőbb a számla kibocsátását követő 24 órán belül történő elektronikus továbbítása a NAV számára. A számlázórendszer felkészítése során szükséges volt a számlázáshoz kapcsolódó folyamatok fejlesztése, a KELER KSZF és a KELER, illetve a NAV és a KELER Közötti kommunikációs csatornák, adatkapcsolatok megfelelő kialakítását elvégezni. A számlázási folyamat felülvizsgálata keretében a Kiegyensúlyozó Platform vonatkozásában a korrekciós számlázás kivezetésre került. A nemzetközi pénzügyi beszámolási sztenderdek hazai alkalmazásának bevezetéséhez kapcsolódó 2015. évi CLXXVIII. törvény előírásának köszönhetően 2018. január 1-től, mind a KELER, mind a KELER KSZF beszámolói is az IFRS sztenderdek alapján készülnek.

A nemzetközi jogszabályokból származó kötelezettségeknek való megfelelés érdekében a KELER KSZF elkészítette részletes helyreállítási tervét, amelynek célja a lehetséges szcenáriók felvázolása mellett az alkalmazandó helyreállítási eszközök, szükséges intézkedések és kockázatok ismertetése. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy jelenleg a végső Európai Uniós jogszabály[1] még csak tervezet formájában érhető el, jelenlegi információink alapján 2019-2020 között várható a hivatalos megjelenés, amelyet követően a KELER KSZF helyreállítási tervének felülvizsgálatára lesz szükség.

Az információ technológiai (IT) típusú fejlesztésként, a 2016-ban megkezdett, komplex, EMIR-nek megfelelő kockázatkezelési rendszer (IRIS) zöld mezős fejlesztése tovább folytatódott a tavalyi évben is. 2016-ban elindult és élesedett az első sprint, amelyet a 2017-ben induló második fejlesztési ciklus követte, majd a tavalyi évben szintén folytatódtak a fejlesztéshez kapcsolódó munkálatok az adattár kapcsolat kialakításával.

A korábban említett tavaly évi projekteken túl a KELER KSZF az illetékes hatóság, azaz a Magyar Nemzeti Bank 2017-ben lefolytatott átfogó felügyeleti és felvigyázói vizsgálatából eredő megállapítások kapcsán felmerülő szükséges intézkedések megvalósítására kiemelt hangsúlyt fektetett.

A KELER KSZF, úgy véli, hogy a hosszú távú nyereséges működése, a Társaság által kialakított 5 éves stratégiájával összhangban az eddig megszerzett klíringházi tudására, tapasztalataira, működésére építve elsősorban a régiós terjeszkedésen keresztül valósítható meg. A közép-kelet-európai és délkelet-európai országok piacainak kiaknázása érdekében a KELER KSZF számos lehetőséget törekszik megragadni, ennek eredményeként a tavalyi év során is több környező országban működő tőzsdével kezdte meg az előzetes tárgyalások lefolytatását egy esetleges együttműködés reményében.

 

Képek forrása: KELER KSZF.

 


[1] Európai Parlament és a Tanács rendeletének kialakítása a központi szerződő felek helyreállítási és szanálási keretrendszeréről és a 648/2012/EU, 1095/2010, 2015/2365 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kiegészítéséről (CCP R&R)

  Támogatott tartalom
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.