NRGreport
Menü

A légszennyezés több embert öl meg, mint a dohányzás

Fenntarthatóság | NRGreport, Nagy Nikoletta | 2019-04-09 12:40

Idáig is eljutottunk: a mindennapokban tapasztalt légszennyezés veszélyesebbé vált, mint a dohányzás, legalább is statisztikai szempontból. A rossz levegő összességében több ember haláláért felelős, mint a cigarettázás.

Német és ciprusi kutatók vizsgálták meg azt, hogy 2015-ben a levegőszennyezés 8,8 millió ember haláláért volt felelős, ami majdnem a duplája annak, amennyit erre az évre előre jeleztek korábban (4,5 millióra számítottak a szakemberek). A WHO statisztikái azt mutatják, a dohányzás nagyjából 7 millió ember halálát okozza globálisan. A kutatás szerint eljutottunk arra a szintre, amikor a légszennyezés már halálosabb, mint a cigaretta.

Képek forrása: Pixabay

A kutatást megrendelő Európai Kardiológiai Társaság elsőszámú fókusza az európai helyzet volt, és kijelenthető, hogy itt sem jobb a helyzet: ugyanebben az évben 790 ezer halálozást kötöttek a légszennyezéshez, 40-80 százalékuk ráadásul szív- és érrendszeri problémák miatt hunyt el, amelyeket a koszos levegő okozott.

A ciprusi kutatók azt vetették fel megoldásként, hogy minél kevesebb fosszilis energiahordozót kellene elégetnünk, a szennyezés nagy része Európában ugyanis ebből következik. "Ha tiszta, megújuló energiát használunk, nemcsak a párizsi klímaegyezményt tartjuk be, hanem akár 55 százalékkal is lecsökkenthetnénk a légszennyezés okozta haláleseteket Európában" - mondta el Jos Lelieveld professzor, a Max-Plank Kémiai Intézet kutatója.

A European Heart Journal tudományos folyóiratban publikált kutatás az ózonra és a legkisebb légszennyező részecskékre koncentrált, amelyek kifejezetten károsak az egészségre.

A kutatók kijelentették, hogy az eredmények még rosszabbak voltak, mint amire számítottak, és sürgős intézkedésekre lesz szükség, hogy a halálozási ráta ne emelkedjen még jobban. Kiemelték, hogy a párizsi klímaegyezmény betartása nemcsak a környezet érdekében fontos, hanem a saját egészségünk szempontjából is, különben ennél még komolyabb problémák jöhetnek.

A probléma forrása részben az, hogy az Európai Unióban nagyon magas a levegőben megengedett maximális szennyeződés mennyisége, legalább is, ami a PM2,5-ös részecskéket, a legkisebb méretű szennyeződést illeti. Ezek a részecskék felelnek a szív- és érrendszeri, valamint légrendszeri betegségek nagy részének kialakulásáért.

NRGreport, Nagy Nikoletta