Vállalatok

Besegített az időjárás a PannErgy-nek

NRGreport | 2019.04.17. 12:03

Jelentősen nőtt az elsősorban geotermikus energia termelésével és értékesítésével foglalkozó PannErgy által értékesített hőmennyiség 2019 első negyedévében összehasonlítva a 2018. év azonos időszaki adataival. A jó eredmény nagyrészt a Győri Geotermikus Projekt hatékonyságnövelésének, kapacitáskihasználtságának, valamint a kedvező időjárásnak köszönhető – derül ki a társaság negyedéves termelési jelentéséből. 

A PannErgy által értékesített hőmennyiség 2019. első negyedévben 8,7%-kal magasabb volt 2018 hasonló időszakához képest. 

Besegített az időjárás a PannErgy-nek

A fűtési időszakban 2 és 8 Celsius-fok közötti külső hőmérséklet-tartományban ideális a napi geotermikus hőértékesítés, azon belül is akkor, ha a napi minimum és maximum hőmérséklet között minél kisebb az eltérés. 2019. első negyedévében az átlaghőmérsékletek a 2018-as hasonló időszakhoz viszonyítva jelentősen eltértek. Míg a január lényegesen hidegebb volt, addig februárban és márciusban a geotermia számára ideálisabb, mérsékelten télies hőmérséklet-tartomány volt a jellemző. Az első negyedévben egyik projektnél sem volt olyan típusú meghibásodás, amely materiális hatással lett volna a hőeladásra. 

Besegített az időjárás a PannErgy-nek

 

Értékesített hőmennyiség az egyes projektekben

A Miskolci Geotermikus Rendszer 2019. év első negyedévében összesen 294 930 GJ hőenergiát értékesített, amely szinte teljesen egyezik a 2018. év hasonló időszakában elért értékkel. Az időjárási körülmények havi szinten 15-20 000 GJ többletértékesítést is lehetővé tettek volna, azonban január és február hónap során a városi távhőrendszer magasabb arányban kapott fosszilis alapú energiaforrást a korábbi hasonló időszakok átlagos értékeihez képest. Az érintett felek a jövőre nézve lépéseket kívánnak tenni a zöldenergia többlet bevitelének további 
optimalizálására.

A Győri Geotermikus Rendszer összesen 325 050 GJ hőenergiát értékesített az idei első három hónapban, ami 19 %-kal magasabb a 2018. első negyedévéhez képest. Az időjárás kedvező alakulásán túl a kapacitások kedvezőbb kihasználtsága is jelentősen segítette a bázisidőszak értékesítési adatainak felülmúlását. Az értékesítés javulása többek között annak köszönhető, hogy a folyamatos fejlesztések eredményeként, a geotermikus hőtermelés karakterisztikája a Győr-Szol Zrt. kazánparkjának üzemeltetéséhez jobban illeszthető lett, így hatékonyabban tudja támogatni azok üzemviteli váltásait az 50 és a 100 MW-os kazánok üzeme között.

A melegebb időjárás Szentlőrincen kedvezőtlenebb hatásként jelentkezett mint a másik két nagyobb projekt esetében, hiszen a szentlőrinci projektnél csak geotermikus forrású távfűtés van, amire a hőigény csökkenése közvetlenül hatott. Az átlagosan melegebb időjárási viszonyok miatt a hőértékesítés 11 %-kal marad el a tavalyi hasonló időszak értékesítéséhez képest, így 8 184 GJ-t értékesített a társaság.

A Berekfürdői Geotermikus Metánhasznosító Létesítmény a tárgyidőszakban elért villamos energia értékesítése 440 022 kWh volt. A gázmotorok rendelkezésre állása javult, különösen február és március hónapban állt helyre az értékesítés. A januári értékesítési számoknál még a nagyobb gázmotor felújításának negatív hatása volt érzékelhető. A tárgyidőszakban az értékesített hőmennyiség 1 130 GJ volt, amely az üzemen kívüli gázmotornak köszönhetően megközelítőleg 200 GJ mennyiséggel kevesebb a tervhez képest. 

Klímaváltozás

A társaság termelési jelentésében tevékenysége éghajlatváltozással összefüggő hatásairól is szól. A tárgyalt időszakban a PannErgy Csoport projektjei által kitermelt zöld hőenergia hasznosítása 36 496 tonna üvegházhatású CO2-kibocsátás csökkenéssel járult hozzá Magyarország klímavédelméhez, míg a teljes üvegházhatású gázok eddigi megtakarítása 387 294 tonna volt a PannErgy Csoport által. 

Besegített az időjárás a PannErgy-nek

Az éghajlatváltozás hazai, egyik jól érzékelhető hatása, az időjárási viszonyok – így a környezeti hőmérséklet – folyamatosan hektikus és szélsőséges változékonysága, valamint a Magyarországra historikusan jellemző hideg, jellemzően stabilan fagypont alatti téli hónapok átlagos hőmérsékletének markánsan fagypont feletti tartományba való emelkedése. A geotermikus hőtermelés kibocsátására ezek a változások várhatóan nem hatnak kedvezőtlenül, sőt több év átlagában a távhőrendszerekbe való betáplálására kedvezőek a kilátások. Ennek oka, hogy a fűtési időszakban 2-8 °C fok közötti külső hőmérséklet tartományban ideális a napi geotermikus hőértékesítés. Ezzel összhangban az átmeneti évszakok esetleges hőigény csökkenését az enyhülő téli időszakok potenciáljának növekedése kompenzálhatja, sőt meghaladhatja.

A PannErgy Csoport által kiszolgált nagy távhőrendszerek energiaigénye lényegesen meghaladja a beadható geotermikus energia nagyságát, így a náluk esetlegesen jelentkező klímaváltozásból származó hőigényváltozások a PannErgy-re a társaság meglátása szerint nincsenek és nem lesznek trendszerűen érezhető hatással. A PannErgy célja a jelenleg kihasznált feletti jelentős szabad hőkapacitásainak hasznosítása, egyebek mellett energiahatékonysági és optimalizációs projektek elvégzése vagy az úgynevezett "nyári" hő hasznosítása által.

A társaság részvényének árfolyama hétfőn 1 százalék feletti emelkedéssel 698 forinton zárt. 

Besegített az időjárás a PannErgy-nek

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.