NRGreport
Menü

Csak töredékét használták fel a hazai olajtartaléknak a szennyezés miatt

A Barátság kőolajvezetéken 35 napig nem érkezett kőolaj Oroszország felől, ebben az időszakban a Mol Magyarország kőolajkészletéből 255 ezer tonnát használt fel a belföldi kőolajellátás biztosítása érdekében - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára csütörtökön. 

Magyarország 1,4 millió tonna kőolaj- és kőolajtermék-tartalékkal rendelkezik, ebből Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Mol kérésére 400 ezer tonnát szabadított fel, amelyből végül a Mol 255 ezer tonna kőolajat használt fel - mondta Kaderják Péter az állami televízióban.

Magyarország kőolajtartalékának mennyiségét a Nemzetközi Energia Ügynökség előírásainak megfelelően állapították meg, azaz az országnak 90 napra elegendő kőolaj- és kőolajtermék-készletet kell tartania. Ez nyersolajat, valamint benzint és dízelt jelent a hazai fogyasztás arányában. A Mol által felhasznált kőolajmennyiség pótlásáról a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségnek kell gondoskodnia - jelezte az államtitkár.

Az államtitkár szerint nagyon jól vizsgázott a magyar kőolaj biztonsági készletezési intézményrendszer. Kaderják Péter az állami rádióban kiemelte, a biztonsági kockázatok elkerülését nagyban segítette, hogy megépült az Adria kőolajvezeték, az ezen érkező könnyebb kőolajat keverte össze a Mol a Magyarországon tárolt nehezebb típusú kőolajjal, így biztosította költséghatékonyan a belföldi ellátást.

Alexander Novak orosz energiaügyi miniszter csütörtök reggel egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel a szennyezett orosz olaj ügyében. A Barátság kőolajvezetékbe került szennyezett olaj ügye kapcsán keletkezett károkra, illetve az ehhez kapcsolódó kompenzáció mértékére vonatkozó kalkulációkat a nyár folyamán végzik el - mondta Novak.

Forrás: Portfolio