NRGreport
Menü

Olajipari vezetőkkel találkozott Ferenc pápa

Lépésváltást szorgalmazott a globális felmelegedés okozta világméretű gazdasági-társadalmi válsággal szemben Ferenc pápa, aki a nemzetközi kőolaj- és gázvállalatok vezetőit fogadta a Vatikánban pénteken, írja az MTI.

BBC cikke szerint a találkozón részt vettek az Eni, az Exxon, a Total, a Repsol, a BP, a Sinopec, a ConocoPhillips, az Equinor és a Chevron képviselői is, valamint olyan alapkezelők, akik ezeknek az energetikai cégeknek a részvényeibe fektettek. Ferenc Pápa szerint radikális energetikai fordulatra van szükség ahhoz, hogy megmentsük a "közös otthonunkat". A BP igazgatója egyetértett azzal, hogy a gyors megoldásokat kell találni a környezeti problémákra, de azt is megjegyezte, hogy mindenkinek részt kell vennie a végrehajtásban. A pápa azt mondta, "a civilizációnak szüksége van energiára, de az energiahasználat nem pusztíthatja el a civilizációt".

Ferenc pápa nem tartja túlzásnak az emberiséget fenyegető ökológiai katasztrófának nevezni a klímaváltozást. Szerinte az éghajlati változások következményei mindenekelőtt a szegényeket sújtják, mivel ők az első áldozatai a szárazságnak, áradásoknak, hurrikánoknak. Megjegyezte, hogy a kortárs társadalmat terheli felelősség, hogy a mai fiataloknak és a következő generációknak ne teljesen "tönkretett" világot hagyjon hátra.

Az egyházfő a globális szénfogyasztás csökkentését szorgalmazta kiemelve, hogy az energiaforrások módosítása többek közt munkahelyeket teremthet, csökkentheti a klímaváltozás okozta társadalmi különbségeket, növelheti a ma az éghajlatváltozás sújtotta térségekben élők életminőségét. Ferenc pápa a környezeti források bölcs és etikus használatára szólított fel. Megjegyezte, az idő sürget, és halogatás helyett "itt és most" lépésekre van szükség.

Ferenc pápa beszéde zárta a pápai tudományos akadémia által az egymás utáni második évben szervezett környezetvédelmi találkozót, amely az Energetikai átmenet és közös otthonunk gondozása címet kapta. A két napos konferencián a világ legnagyobb energiavállalatainak képviselői vettek részt.

Ferenc pápa második, 2015-ben megjelent Áldott légy (Laudato si) című enciklikája a teremtett világ kincseinek védelmére szólította fel az emberiséget.

 

Forrás: Index