Manapság már teljesen természetes, hogy mindent egyedien csomagolva találunk a boltokban, sok terméknél már egyenesen azt érezhetjük, hogy csak a borítása különbözteti meg a többi, hasonló árutól.
De ez a múlt század elején még nem volt ennyire magától értetődő, akkor még inkább hosszabb szöveges ajánlókat írtak a márkanevek mellé. 1900-ban a reklámoknak mindössze a 7 százalékán szerepelt egy kép a becsomagolt termékről, de 25 évvel később már a termékek 35 százalékát hirdették megkülönböztető csomagolással, manapság pedig már ez számít általánosnak. Ennek hatására a 21. századra már eljutottunk oda, hogy szinte lehetetlenné vált a csomagolásmentes vásárlás is, a világ összes műanyagtermelésének a 26 százalékából csomagolást készítenek, emiatt a műanyagszemét-ellenes küzdelem szempontjából is nagyon fontossá vált, hogy milyen formában lehet megkapni a különböző árucikkeket a boltokban.
Attól függően, hogy milyen plasztiktermékről van szó, a lebomlási idő 450 és 1000 év között alakul, emiatt a bolygót elárasztó hulladékból egyre több és több van. A Világbank becslése szerint a műanyaghulladék 2050-ig 70 százalékkal fog nőni. Antonio Guterres, ENSZ-főtitkár szerint 2050 lesz az az év is, amikor az óceánokban található műanyag a 2016-ban mért 2,01 milliárd tonnáról 3,4 milliárd tonnára nő majd, ez pedig azt jelenti
A MŰANYAGHULLADÉK MEGHALADJA MAJD A HALÁLLOMÁNY TÖMEGÉT.
De ahhoz, hogy érthetővé váljon, ez miért alakult így, kicsit vissza kell menni az időben.
Az irányítás forradalma
A 20. század elején óriási változás ment végbe a munkaerőpiacon. Frederick Winslow Taylor 1911-ben jelentette meg „A tudományos irányítás alapelvei” című könyvét, ami a fejlett országokban a hetvenes-nyolcvanas évekig meghatározta a dolgozók lehetőségeit, a szegényebb, fejlődő országokban pedig mind a mai napig nagyon hasonló módszerekkel szervezik meg a munkát. A taylorizmus lényege, hogy a munkafolyamatokat a végletekig leegyszerűsítik, a dolgozók az üzemekben csak egyetlen feladatot kapnak. A korábbi, szakértelmet igénylő, barkácsolós üzemeket leváltó, standardizált munkaszervezés hatására pedig megnyílhatott az út a munkaerőpiacra a képzetlen dolgozók előtt, és megjelenhetett az ipari gépesítés egyik első nagy vívmánya, a futószalag is.
Ford gyár 1928-ban
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary
A tudományos vállalatirányítási reformok a dolgozók érdekérvényesítési potenciálját rontották, hiszen bárki alkalmazható volt a standardizált munkafolyamatokra, viszont nagyon sikeresek voltak a munkáltatók szempontjából, hatékonnyá és könnyen kontrollálhatóvá tették a tömeges termelést. Nem meglepő, hogy a cégek nem álltak meg itt. Két évtizeddel később
A VÁLLALKOZÓK RÁJÖTTEK, HOGY NEM CSAK A TERMÉKEIKET ELŐÁLLÍTÓ MUNKAVÁLLALÓKAT LEHET IRÁNYÍTANI A STANDARDIZÁLÓ REFORMOKKAL, HANEM A PIACRA KERÜLŐ TERMÉKEKEN KERESZTÜL A SZÁLLÍTÁST ÉS A VÁSÁRLÓKAT IS.
Ekkor jelentek meg az egységes formában és méretben kapható, becsomagolt árucikkek, majd az ezekre felépített marketing és a reklám, és a különböző márkák imázsépítése.
James Beniger "Az irányítás forradalma" című könyvében – ami az egyik nagy alapműve az információs társadalomról szóló tudományos szakirodalomnak – a szerző leírja, hogy a huszadik század elejéig a legtöbb terméket ömlesztett és kimért formában árulták.
Ezzel szemben a csomagolás nagy előnye, hogy egységesített méretben, és emiatt egységesített áron lehetett porciózni a legkülönbözőbb termékfajtákat. Tíz decis lett a tej, fél kilós a szeletelt toastkenyér, 0,33, 0,5 vagy 2 literes a kóla, 100 darabos a papírzsebkendő. A csomagolás másik nagy előnye, hogy önkiszolgálóvá és kalkulálhatóvá tette a vásárlást. Nem kellett semmiféle eszköz a szatyron kívül, a tej dobozban, a zsebkendő csomagban volt, az árak a becsomagolt mennyiségre vonatkoztak, nem igazán érhette a vásárlókat meglepetés a pénztárnál. Így már nem csak a termelés, hanem a késztermék eljuttatása a fogyasztókhoz és az értékesítés is standardizálva volt. (A csomagolásnak persze számos esetben fontos élelmiszerbiztonsági funkciója is van.)
Egy idő után aztán már a csomagolással kezdték azonosítani a terméket, a Coca-Coláról tudjuk, hogy piros, a túrórudiról tudjuk, hogy pöttyös. A verseny ráadásul az utóbbi évtizedekben a bővülő kínálat miatt egyre fokozódott, ami miatt a csomagolás szerepe is megnőtt. A vállalatok rájöttek, hogy ha megkülönböztetik a saját termékeiket a többitől, akkor többet adhatnak el belőle. És ez a mai napig változatlanul így van. “Az ételek és italok piacán az egyik út a fogyasztók figyelmének felkeltésére a csomagolás, mind a webshopokban, mind a boltok polcain, de a közösségi médiában is. A megfelelő csomagolás legalább olyan fontos, mint az, ami benne van” – nyilatkozta a Tetra Pak csomagolóanyagokat gyártó cég észak-amerikai részlegének vezetője, Chris Gretchko a Food Dive nevű élelmiszeripari szaklapnak.
Így lett a profitszerzésnek is fontos eleme a csomagolás, ami miatt a cégek önmaguktól nem fognak lemondani erről az eszközükről, önámítás lenne tőlük várni, hogy megoldják a szemétproblémát. Saját felelősségük helyett azonban jobban szeretik az egyéni, fogyasztói felelősséget hangoztatni, ők csak a fogyasztói igényeket próbálják kiszolgálni, miközben az állami szabályozásnak is meg kell felelniük.
Fotó: Jeff Greenberg / Getty Images
Te tehetsz róla, te tehetsz ellene!
Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van a környezetvédelmi kampányoknak. Ezek egyik fontos alakítója a Tartsuk tisztán Amerikát (Keep America Beautiful) nevű szervezet, ami a vállalati lobbi egyik újszerű formáját hozta el már az ötvenes években.
ELKEZDTEK SZEMETELÉSELLENES KAMPÁNYOKAT KÉSZÍTENI, AMIKET KÖRNYEZETVÉDELMI KAMPÁNYKÉNT KERETEZTEK, HOGY ÖSSZEMOSSÁK A KÉT DOLGOT AZ EMBEREK FEJÉBEN.
Manapság olyan cégek szponzorálják a még mindig aktív Keep America Beautifult, mint a Coca-Cola, a H&M, a Pepsi, a McDonald's és több műanyaggyártásra szakosodott cég is. Ezek anyagaiban egyáltalán nem szerepelt a bolygó ökoszisztémáját alapjaiban átalakító ipari szén-dioxid kibocsátás, sem általában véve a cégek felelőssége.
Később a hetvenes években már felvillantották a füstölő gyárak kéményeit is, például egy, azóta már ikonikussá vált 1972-es tévéreklámban, de továbbra sem volt kiemelt szerepben. Ellentétben a Felelőtlen Amerikai Egyénekkel, akik egyből szemetelni kezdenek, ha az érintetlen természettel találkoznak. A reklámban a természetet egy Amerikában akkoriban ismertnek számító, a hollywoodi filmekben rendszeresen indiánt játszó színész jelképezi, aki a társadalmi célú hirdetés végén könnyes szemmel a kamerába néz, miközben a narrátor elmondja, hogy a környezetszennyezésért mindannyian közösen vagyunk felelősek.
Ezután a nyolcvanas években újabb eszközt fedeztek fel a cégek, amivel a fogyasztók felelősségérzetét növelhették, ekkor kezdett terjedt el a lakossági újrahasznosítás.
A technológia korábban rendelkezésre állt, a hetvenes években már a háromszöget formázó, egymásba hajló nyilakból álló újrahasznosítás piktogram is megjelent, amit az Egyesült Államokban a műanyagipari szervezet a Society of Plastics Industries 1988-ban szabványosított, azóta minden újrahasznosítható terméken szerepel. Ez is a környezetvédelmi aggályokra adott válasz volt, zöldebb, bűntudatmentesebb fogyasztási élményt adott a vásárlóknak. És rájuk tolta a felelősséget, megint.
A CÉGEKNEK ELEGENDŐ VOLT EGYETLEN PIKTOGRAMOT FELRAJZOLNI A TERMÉKEIKRE, ÉS EZZEL LETUDTÁK A FELELŐSSÉGÜKET, MEHETETT AZ ÜZLET UGYANÚGY, AHOGY KORÁBBAN.
Globálisan mindössze a forgalomba kerülő műanyagok 5 százalékát hasznosítjuk újra, pedig az emberek ennek háromszorosát gyűjtik össze szelektív hulladékgyűjtőkben, igaz, még ez sem túl sok.
Ennek az egyik oka, hogy a műanyag-hulladék újrahasznosítása sokkal nehezebb, mint azt általában az emberek gondolják. A csomagolások sokszor több különböző anyag keverékéből állnak. A gyógyszerek csomagolásán például egy réteg alumíniumra egy műanyagból készült buborék, míg az élelmiszerek csomagolását több, különböző polimerekből álló rétegek alkothatják, melyek egyike légmentesen zár, a másik a csomagolás elszakadását akadályozza meg, a harmadik a csomagolásra nyomtatott illusztrációt és szöveget óvja a külső hatásoktól, és így tovább.
Újrahasznosításra váró hulladék
Fotó: Laura Lezza / Getty Images Hungary
Épp ezért a fejlettebb országokban is alacsony a műanyagok újrahasznosítási aránya. Amerikában is mindössze a globális átlag háromszorosa, 14,6 százalék volt 2015-ben. Itt fontos megjegyezni, hogy önmagában nem a lassan lebomló műanyag a probléma, hanem az eldobott, többszöri használatra alkalmatlan csomagoló, tároló, kiszolgáló eszközök.
EGY MŰANYAGBÓL KÉSZÜLT, DE SOKÁIG FORGALOMBAN LÉVŐ REPOHÁR PÉLDÁUL JÓVAL KÖRNYEZETKÍMÉLŐBB EGY KOCSMAI SÖRÖSKORSÓNÁL, AMIT A HASZNÁLATBA VÉTELE UTÁNI ELSŐ HÉTEN ÖSSZETÖRNEK A VENDÉGEK.
Hasonló a helyzet a vászontáskákkal is, attól senki ne gondolja magát környezettudatosnak, ha ilyenekből évente többet is vásárol. A New Scientist becslése szerint ahhoz, hogy egy vászonszatyor kisebb környezetszennyezéssel járó helyettesítő terméke legyen a műanyagszatyroknak, legalább 131 alkalommal kell használni. Egy acélból készült kulacsot ennél is többször, 500-szor kell teletölteni vízzel ahhoz, hogy 500 eldobható PET-palacknál jobban járjon vele a bolygó ennyivel több széndioxid került a légkörbe az előállítása során.
Fotó: David McNew / Getty Images Hungary
Zöld kapitalizmus?
A természet egyre látványosabb szétrombolása miatt növekvő aggodalmat több cég is felismerte, és a profitszerzés reményében a zöld termékek piaca is megjelent, napjainkban is rohamosan növekszik azoknak a termékeknek a száma, amik kisebb ökológiai lábnyomot és ezzel kevesebb bűntudatot ígérő az azokat megvásárló, társadalmilag érzékenyebb, etikus fogyasztóknak.
Hogy ne veszítsék el a saját vásárlóikat, a világot műanyag-csomagolással elárasztó cégek is követték a trendet, piacra dobták az ökotudatos termékeiket, vagy bezöldítették a korábbiakat. Érdekes fejlemény például, hogy a két nagy üdítőitalos cég, a Pepsi és a Coca-Cola is keresi a lehetőséget, hogyan tudna terjeszkedni ezekben a piaci szegmensekben. A Wall Street Journal cikke szerint mindkét óriásvállalat tesztel olyan üdítőautomatákat, ahol nem az előre standardizált méretekben, palackozva adja ki a gép az üdítőt, hanem különböző, nagyobb tartályokban vannak a különböző anyagok, és a vásárlók maguk keverhetik ki a gép képernyőjén, hogy milyen italt szeretnének. Lehet állítani a szénsavasságot, az ízt, a hőmérsékletet és mindenki annyit csapol magának a hozott kulacsába, amennyit akar.
A Coca-Cola nemrég 220 millió dollárért felvásárolta a prémium ásványvizek piacán mozgó, üvegpalackban árult Topo Chico vállalatot. A Pepsi pedig a kulacsos, háztartási szódakészítő-gépeket gyártó izraeli SodaStreamet vásárolta meg, egészen komoly, 3,2 milliárd dolláros összegért, és piacra dobott egy Bubly nevű, alumíniumdobozos szénsavas vizet. Az alumínium a PET-palackoknál sokkal tartósabb és remek újrahasznosítási lehetőségekkel rendelkezik, egyes becslések szerint az Egyesült Államokban készített összes alumínium 75 százaléka a mai napig használatban van.
Műanyaghulladék Vietnámban
Fotó: Kham / Reuters
Sok gazdasági lap már egyenesen új fogyasztói kultúráról beszél, amit azzal szokás magyarázni, hogy már egyre több környezettudatos fiatal rendelkezik saját jövedelemmel, és egyre meghatározóbbá válnak az ő fogyasztási szokásaik. Azonban ez nem ilyen egyértelmű. Az igaz, hogy a kilencvenes években születettek nagy arányban érdeklődnek az újrahasznosítás és a zöldebb termékek iránt, de
UGYANÍGY IGAZ, HOGY NAGYOBB ARÁNYBAN HASZNÁLJÁK A BORZASZTÓAN SOK, ELDOBHATÓ HULLADÉKOT TERMELŐ KAJARENDELŐ SZOLGÁLTATÁSOKAT.
A csomagolások és csomagolt termékek piacainak kutatásával foglalkozó Packaged Facts nevű szervezet jelentése szerint a fiatal felnőttek vezette háztartások 29 százalékkal gyakrabban rendelnek maguknak ételt, más korcsoportokhoz képest, és ez a trend egyre csak erősödik. A UBS Befektetési Bank becslése szerint a 2018-ban 35 milliárd dolláros globális forgalmat bonyolító házhozszállítási piac 2030-ra 365 milliárd dollárra nő, és ezzel együtt a műanyaghulladék is nőni fog.
A szívószál felmegy a teknősök orrába 🙁
Az, hogy az újrahasznosítás egyelőre sehol sem működik hatékonyan a világban, éppenséggel nem is a hulladék felhalmozódása miatt probléma, hanem azért, mert így a korábban előállított termékek klímakímélőbb feldolgozása helyett újabb és újabb műanyagokat kell előállítani, ami magasabb szén-dioxid-kibocsátással jár. Márpedig a pár évtizeden belül is komoly következményekkel járó klímaváltozást az ilyen üvegházhatású gázok okozzák, nem az óceánokba öntött műanyaghulladék.
Ennek ellenére a médiában hasonló súllyal szerepel mindkét téma, és gyakran össze is mosódik a hírfogyasztók fejében, és ebben az újságíróknak komoly felelősségük van. Viszont azt meg kell jegyezni, hogy a bevételeiket a hirdetési piacról szerző lapok szerkesztőségeinek komoly fejtörést okozhat ezen a téren, hogy a környezettudatos olvasók is sokkal jobban kattintják a palackokkal elárasztott folyókról, vagy a műanyagzacskókban fuldokló teknőcökről készült képes anyagokat, mint a szabad szemmel láthatatlan üvegházhatású gázok hatásairól szóló becsléseket.
Fotó: Shutterstock
Mindez persze nem jelenti azt, hogy haszontalan lenne a hulladék újrahasznosítása, vagy azt, hogy nem kell odafigyelni a saját fogyasztásunkra, amennyiben környezettudatosak akarunk lenni. De emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy ez csupán szükséges, de nem elégséges feltétele a környezetpusztítás megállításának, hiszen ahhoz mindenképp szükség van nemzetek feletti, összehangolt állami szabályozásra, a cégek megregulázására, a társadalom újraszervezésére is.
Sőt, a fogyasztói tudatosság valószínűleg elősegítheti az utóbbiak megvalósulását. Ha a műanyagmentes júliushoz hasonló kampányok hatására egyre több és több ember ismeri fel, hogy a jelenlegi gazdasági rendszerünk a tömegtermelésére épült, aminek egyik sarokköve az eldobható műanyag-csomagolás is, akkor hozzájárulhatnak ahhoz, hogy még többen követeljék a változást.
Címlapkép: Műanyaghulladék egy újrahasznosító üzemben Kínában. Fotó: China Photos / Getty Images
NRGreport
