Innováció

Okos variációk egy lámpára

Szalontay Mihály | 2019.07.31. 07:14

Ma már természetes, hogy a használati tárgyakat az egyéniségünkhöz igazíthatjuk. Miért ne tehetnénk ezt a lámpával is? Ebben segíthetnek a Magnelit mágnesesen kapcsolódó okos lámpamoduljai, amelyek megnyerték az egyik fődíjat az MVM EDISON idei versenyén. A szerelés nélkül, szabadon variálható lámparendszerek új dimenziót nyitnak a fényforrásoknak, és tulajdonosaik kreativitásának, az interaktív, okos otthonhoz vezető úton.

„A Magnelit ötlete két falécbe szerelt négy mágnessel indult, amivel nálam, otthon találkoztak először barátaim, és arra lettem figyelmes, hogy órákig játszanak vele. Ekkor vált világossá, hogy a mágnesesség jó irány. Egyrészt szerelés nélkül is egyben tartja a modulokat, másrészt a játékossága megfogja a fogyasztót” – mesélt az indulásról az alapító, Kismartoni Zsolt. A lámpára ezek után már nem kell feltétlenül úgy gondolnunk, mint egy statikus bútordarabra, aminek az áthelyezése vagy nehézkes, vagy költséges. A fényforrásokat könnyen mozgathatjuk a lakásban, tetszés szerint változtatva a méretét és a funkcióját.

De ha nem lenne elég a változatossághoz az a tény, hogy kisebb módosítással az állólámpából bármikor függő-, vagy éppen fali fényforrást varázsolhatunk, akkor a variációkat tovább bővíti az alapanyagok sokasága. A textiltől a fémötvözeteken át a kőig, a természet és a modern ipar igen változatos lehetőségeket kínál a lámpatestek kialakításához. Így olyan egyedi fényforrásokat alkothatunk, amelyekre biztosan nem ununk rá, mint a lakberendezési áruházláncok kínai gyártmányú tömegcikkeire. És ha mégis elegünk lenne belőlük, vagy éppen egy esemény úgy kívánja, akkor egy mozdulattal átalakíthatjuk őket. Nem kell új lámpát felfúrnunk karácsonyra, a párunk maga is lecserélheti az előlapot, egy ünnepire.

Ám ha már otthonosan mozgunk a formák és alapanyagok változó világában, akkor az egész konstrukció egy újabb csavart kap a dolgok internetjének elterjedésével. A civilizáció fejlődésének következő lépcsőfoka ugyanis az lesz, hogy a bennünket körülvevő tárgyakat is bekötjük a világhálóba. Valószínűleg nem a távoli jövőből való az a jelenet, amikor a mobilunkon keresztül szabályozzuk a munkahelyünkön az otthoni fényforrásokat. Ha valamelyik kölyök már megint égve hagyta a lámpát, lekapcsoljuk. Egy mozgásérzékelővel összekötve maga is kikapcsolhat; amint az utolsó gyermek is elmegy otthonról. Beprogramozhatjuk arra, mikor és milyen fényerővel keljen életre. Esetleg mikor ébresszen fel minket reggel, de akár óraként is működhet. Vagy éppen vigyázhat arra, hogy ne aludjunk el, mert olyan szénmonoxid érzékelővel van felszerelve, ami időben riaszt, ha mellette a kazán nem megfelelően működne éppen. De olyan a szemet egyébként zavaró tárgyakat is rejthet, mint egy wi-fi elosztó. Akkumulátorának köszönhetően pedig kisétálhatunk vele akár a kertbe is, mint egy elemlámpával.

Az ötletgazda a cég nevét a mágnes és a fény angol szavaiból rakta össze. A Magnelit útját egyelőre szabadidejében egyengeti, két baráti társaságból beszállt partnerével Pánczél Patríciával és Berger Dániellel. „Dani a vizuális varázslónk, Patty felel a gyártásért, beszerzésért és projektmenedzselésért, és jómagam, aki több mint 15 éves online sales és marketing tapasztalattal rendelkezem, és közreműködtem a Facebook média hazai térnyerésében, gondoskodom a termékfejlesztésről, értékesítésről. Nagyon örültünk amikor megtudtuk, hogy bekerültünk az MVM EDISON kiválóan felépített programjába, ahol rengeteg gyakorlatias tudásra tettünk szert. A képzésnek köszönhetően a termék további okos funkciókkal bővült. Annak ellenére, hogy ez egy verseny, öröm volt nézni, ahogy a különböző csapatok segítették egymást. Picit sajnálom, hogy véget ért” -jegyezte meg Kismartoni Zsolt.

Az MVM EDISON győzteseinek idejét jelenleg a befektetési tárgyalások foglalják le, de a kisszériás sorozatgyártásra már készen állnak. A Magnelit a közép és felső kategóriás vásárlóréteget szeretné megcélozni, egy a nemzetközi piacokon is értékesíthető termékskálával.

Címlapkép forrása: MVM

  Szalontay Mihály
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.