Az atomerőmű melletti Weissenthurm városka polgármestere, Thomas Przybylla úgy kommentálta az eseményt, hogy biztos szükségünk lesz némi időre, hogy hozzászokjunk az új panorámához.
A betonkolosszus pusztulásáról látványos videó is készült:
Malu Dreyer, Rajna-vidék-Pfalz szövetségi állam szociáldemokrata miniszterelnöke a robbantás után a helyszínen azt mondta, boldog, hogy ez a látható "szégyenfolt" végre eltűnt, mert ez annak a jele, hogy az állam végleg leszámolt a veszedelmes nukleáris energiával. Az állam területén korábban a mülheim-kärlichi volt az egyetlen atomreaktor.
Az 1300 megawattos, vagyis a paksinál valamivel kisebb teljesítményű erőműnek igazán különös története van, ugyanis a nagy költséggel és tizennégy évig tartó munkával felépített, hatalmas létesítmény mindössze egy évig termelt áramot. 1987. augusztus 1-jén indították be, és 1988. szeptember 9-én már le is állították, bár akkor még mindenki azt hitte, hogy csak átmenetileg. Az erőmű építése ugyanis heves lakossági és civil tiltakozást váltott ki, többek között azért is, mert a terület földrengésveszélyes, és a Szövetségi Legfelső Bíróság egy panaszt megvizsgálva szabálytalanságokat talált az építési engedélyben.
A leállítást követően hosszú jogi csatározás kezdődött, a létesítmény 1990-ben új engedélyt kapott, és úgy tűnt, hogy az erőmű elkezdheti a termelést, ezért 1993-ban a Greenpeace 120 aktivistája megrohamozta. A környezetvédők felmásztak a reaktorépület kupolájára meg a hűtőtorony tetejére, ahova egy zászlót tűztek ki, ezzel a felirattal: "Bekapcsolás helyett leszerelés".
Közben persze a jogi csata is folytatódott, az újabb engedélyt 1995-ben ismét megsemmisítették, és ezt 1998-ban a Legfelső Bíróság is helyben hagyta, mondván, hogy a földrengésveszélyt nem vették a tervezés során kellőképpen figyelembe. Közben az üzemeltető RWE mindvégig indításra kész állapotban tartotta a reaktort, de 2001-ben végül tudomásul vették a kudarcot, és a következő évben a nukleáris fűtőanyagot is eltávolították.
Az épülő erőmű 1979-ben egy légi felvételen
Fotó: Bundesarchiv / Wikipedia
Mülheim-Kärlich történetének első harminc éve tehát egy atomreaktor teljesen feleslegesnek bizonyult felépítéséről és üzemkész állapotban tartásáról szólt, a következő majdnem húsz év pedig a szétszereléséről, és a terület rehabilitációjáról.
A KAPITÁLIS BAKLÖVÉSNEK BIZONYULÓ PROJEKT MÁRKA- ÉS EURÓMILLIÓKAT EMÉSZTETT FEL – TELJESEN ÉRTELMETLENÜL.
A végösszeget nyilván nehéz – főleg mai árakon – meghatározni, de nagyjából 3,6 milliárd euróra teszik. Keletkezett viszont 500 ezer tonna beton- és fémhulladék, valamint 3000 tonna radioaktív hulladék, amit egy bezárt vasércbányában helyeznek el néhány évezredre. A bontás azért is tart ilyen sokáig, mert fennáll a nukleáris szennyeződés veszélye, a munkások csak biztosított körülmények között, védőfelszerelésben, sugármérő mellett dolgozhatnak. Erre az egy dologra végül jó lett Mülheim-Kärlich: az RWE ezen a létesítményen kísérletezte ki és tanulta meg, hogyan kell atomerőművet bontani, és erre a tudásra nagy szükség lesz, mivel 2022-re minden jelenleg még működő német atomerőművet le akarnak állítani.
Az utolsó melléképületeket 2016-ban bontották le, de a legnagyobb építmény, a 160 méter magas, gigászi hűtőtorony sokáig túl nagy falatnak bizonyult. A tornyot 2018-ban sikerült visszabontani 80 méteres magasságig, majd ennek a gépekkel már nem bontható maradéknak a lerombolása történt meg most. Felvetődött egyébként, hogy ennek valamilyen új hasznosítást keressenek, hiszen a belsejében nagyon látványos tér volt, ezért egyesek sokemeletes parkolóházat, mások multifunkciós rendezvényteret képzeltek ide, de a falakat nem erre tervezték – semmilyen plusz súly hordására nem lettek volna alkalmasak.
Az atomerőmű bontása ezzel még nem ért véget, magához a reaktor központi épülethez még nem nyúltak, és a munkálatok várhatóan még legalább egy évtizedig eltartanak. Egyelőre bizonytalan, hogy mi lesz a terület sorsa, bár korábban felmerült, hogy valamilyen ipari létesítményt telepítsenek ide, a hivatalos változat szerint végső soron egyszerűen egy zöld mező lesz a helyén – mint amikor az építkezés 1973-ban elkezdődött.
Borítókép: Thomas Frey / AFP
NRGreport
