NRGreport
Menü

Egyre több a kérdőjel a legutóbbi orosz rakétarobbanással kapcsolatban

Változatlanul nem árulják el az orosz hatóságok, mi okozta azt a múlt heti robbanást, amelyben legalább öt orosz atomtudós vesztette életét, s a közelben lévő Szeverodvinszkben rövid időre megugrott a sugárzás. A baleset szakemberek szerint egy nukleáris hajtású robotrepülőgéppel folytatott kísérlet során következhetett be. Megszólalt Donald Trump amerikai elnök is, aki közölte, az USA-nak nagyobb és jobb fegyverei vannak.

A hivatalos verzió szerint egy folyékony hajtóanyagú rakétával folytatott kísérlet során következett be a robbanás, ám az orosz hatóságok semmit sem erősítettek meg, sőt a szeverodvinszki városi vezetők már le is vették az internetről azt a közleményt, amelyben beszámoltak a radioaktivitás rövid ideig tartó megugrásáról. A helyi lakosok mindenesetre elkezdték felvásárolni a radioaktivitás okozta betegségek kialakulásának veszélyét csökkentő jódot. Az is növelte a félelmeket, hogy a sebesülteket szállító orvosok sugárzástól védő ruhákba öltözve kísérték pacienseiket.

A hézagos, néha egymásnak is ellentmondó beszámolók szerint az a valószínű, hogy a robbanás az észak-oroszországi Fehér-tengeren lévő katonai bázison, egy hajón következhetett be, s a detonáció következtében több ember a vízbe repült. Egy közleményt az orosz atomipari vállalat, a Roszatom is kiadott, amely szerint a cég három alkalmazottja kórházba került. Egy nappal később a cég vezérigazgatója, Alekszej Lihacsov is megszólalt, s közölte: a baleset ellenére a cég folytatni fogja a fegyverfejlesztési programot.

A fegyver valószínűleg az a Burevesznyik (Viharmadár) nevű manőverező robotrepülőgép lehetett, amelyről tavaly Vlagyimir Putyin orosz elnök azt állította, gyakorlatilag végtelen a hatótávolsága, s képes kikerülni az amerikai védelmi rendszereket. Amerikai források szerint egyébként a NATO-ban SSC-X-9 Skyfall kódnevű fegyverrel már többször is kudarcot vallottak az oroszokok.

Közben az orosz médiumok arról számoltak be, hogy vagy egy kisméretű atomreaktor rongálódott meg, vagy egy izotópot használó energiaforrás robbant fel. Érdekes nyilatkozatot adott Vjacseszlav Szolovjov, az egyik zárt városban működő kutatóintézet tudósa. „Hasonló fejlesztések zajlanak más országokban is. Az amerikaiak is teszteltek mini reaktorokat. A mi központunk is ebben az irányban kutat tovább” – mondta a tudós, akinek több kollégája is életét vesztette a balesetben.

Néhány nappal a baleset után megszólalt Donald Trump amerikai elnök, aki egyik szokásos Twitter-üzenetében biztosította honfitársait arról, hogy akármilyen fegyvert teszteltek is az oroszok, az USA-nak fejlettebb technológiája van. „Sokat tanultunk az orosz kísérlet kudarcából. Hasonló, ám fejlettebb technológiánk van” – írta az elnök, majd arra reagálva, hogy a kísérlet térségében megugrott a radioaktivitás szintje, s az emberek félnek, a maga egyszerű stílusában hozzátette: ez nem jó.


The United States is learning much from the failed missile explosion in Russia. We have similar, though more advanced, technology. The Russian “Skyfall” explosion has people worried about the air around the facility, and far beyond. Not good!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 
Forrás: hvg.hu