Vállalatok

Szlovénia is bővítené atomerőművét

NRGreport | 2019.08.27. 12:22

Egy új reaktor építését tervezi Szlovénia a közös szlovén-horvát tulajdonban lévő, 664 megawattos erőműben Krskoban – írta a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap hétfőn. 

Bár erre vonatkozó terveket még nem fogadott el a kormány, Marjan Sarec szlovén kormányfő a hét végén úgy nyilatkozott: támogatja az új reaktor megépítését.

"Erőfeszítéseket kell tennünk az új blokk megépítésére, mert egyre több elektromos energiára lesz szükségünk ahhoz, hogy gazdaságilag fejlődő ország lehessünk" – mondta.

A lap arról is ír, hogy az új reaktor megépítése 5 milliárd euróba kerülne.

A Westhinghouse amerikai vállalat közreműködésével épült egyreaktoros, nyomottvizes atomerőmű a szlovén-horvát határ közelében, a magyar határtól 80 kilométerre található, és az ország energiafogyasztásának mintegy 40 százalékát adja. 1982-ben helyezték üzembe, és 2016-ban húsz évvel, 2043-ig meghosszabbították működésének időtartamát.

Június elején Rick Perry, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere Szlovéniában tárgyalt, ahol azt mondta: a nagyobb biztonság, a jobb technológia és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése szempontjából Szlovénia számára kulcsfontosságú ok, hogy amerikai kivitelezőt válasszon a második blokk megépítéséhez.

Azok a szlovén energetikai szakemberek, akik támogatják az új reaktor megépítését, úgy vélik: az erről szóló döntést legalább tíz évvel azelőtt meg kell hozni, hogy a régi reaktort leállítják. Míg mások, akik a megújuló energiaforrásokból előállított energia mellett érvelnek, Németországot hozzák fel példaként, amelynek kormánya úgy döntött: 2023-ig bezárja az össze atomerőművét.

A Delo című szlovén napilap úgy tudja: a készülő nemzeti energiahatékonyságról szóló tervben a nukleáris és a megújuló erőforrásokból előállított energia vegyes felhasználása szerepel, mint Szlovénia számára lekedvezőbb változat az ország energetikai jövője szempontjából. A második blokk megépítésébe stratégiai partnert is bevonna a kormány, valamelyik szomszédos országból, és már jól kipróbált, biztonságos technológiát alkalmazna – írta a lap. 

  NRGreport
Címkék
#atomenergia   #Szlovénia  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.