Vállalatok

Az Easyjet 2030-ig villamosítani akarja a London-Amszterdam járatot

NRGreport | 2019.09.17. 12:11

A szárazföldi közlekedésben egyértelműen az elektromos meghajtásra tevődik át a hangsúly. Egyes elemzők szerint a közlekedés következő szegmense, amely áttér az elektromosságra, a repülés lesz. Ezt a mostani repülők jelentős üvegházgáz-kibocsátása is indokolná, amely a légi forgalom töretlen növekedése folytán a közeljövőben még a mostaninál is nagyobb részt fog kivenni az éghajlatváltozás hajtóerői közül.

http   cdn.cnn.com cnnnext dam assets 181030130218-easyjet-wrigh

Fotó: EasyJet

A korszellemet lekövetve az Easyjet bejelentette, hogy 2030-ig hibrid meghajtású repülőket tervez szolgálatba állítani Amszterdam és számos londoni reptér között a következő évtized végéig. Ehhez a Wright Electric nevű, elektromos repülők fejlesztésében utazó céggel, illetve az Airbusszal társultak, hogy kifejlesszék a 150 utast szállítani képes hibrid repülőgépet.

A földi gurulás (taxizás) is elektromos meghajtással fog üzemelni, amely főként az amszterdami Schiphol reptéren jelenthet nagy környezetiterhelés-csökkenést, ahol a legtávolabbi kifutópályák 15 percnyire vannak az utasok kiszállóhelyeitől. Mindehhez a Wright Electric fejleszti az elektromos hajtóművet. A tervek szerint egy kilencüléses prototípus sokkal hamarabb el fog készülni.

Jelenleg nem áll rendelkezésre akkora akkumulátorkapacitás, amely egy nagy utasszállító repülőgépnek elegendő energiát lenne képes raktározni. A hibrid meghajtást előnyben részesítő vállalatok szakemberei szerint vélhetőleg ez a közeljövőben nem is fog változni, így a teljesen elektromos meghajtású nagy utasszállító gép még hosszú ideig csak álom marad. Ha igazuk van, akkor a tisztán elektromos hajtóművek még sokáig csak a néhány üléses, igen rövid hatótávolságú kísérleti gépeket tudják majd a levegőbe emelni.

A közlekedés jövőjéről és az elektromos repülőgépek buktatóiról ebben a podcastban egy szakértővel is beszélgetett az Index.

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.