Az új pályázat részleteit csütörtökön jelezte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, és többek között azt mondta róla: a vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 10 és 50 százaléka között lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint értékben. A pályázat keretösszege 2 milliárd forint és a részletek az nfsi.hu weboldalon elérhetők el.
"Ez a pályázat azért kiemelten fontos, mert Magyarországon még mindig van nagyjából 200 ezer olyan lakás, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható" – mondta az államtitkár.
Schanda Tamás egyébként emlékeztetett arra is, hogy 2014-es indulása óta már 310 ezer család kapott támogatást az Otthon melege programban, azaz ennyi háztartásban valósítottak meg energetikai korszerűsítést. Ezek összértéke elérte a 70 milliárd forintot, amelyből 36 milliárd forint a kormány által nyújtott vissza nem térítendő támogatás volt. Az elmúlt öt évben nyújtott támogatásokkal a magyar családok korszerűbbre cserélhették háztartási gépeiket, kazánjaikat, lakásuk vagy házuk nyílászáróit, és jutott forrás a társasházak szigetelésére is.
Az államtitkár rámutatott: a fejlesztésekkel évente 300 millió kilowattóra lakossági energia megtakarítást értek el, ez pedig 100 ezer háztartás éves elektromosenergia-fogyasztásának felel meg. A program évi több mint 10 milliárd forint rezsicsökkentést jelentett a lakosságnak. A program sikerét az is jól mutatja, hogy a szaktárcának rendszeresen meg kellett emelni a rendelkezésre álló pályázati keretet – jegyezte meg.
Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Róka László