Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Nem kitiltással, hanem bio-üzemanyagokkal kéne harcolni a szennyező autók ellen

NRGreport | 2019.10.07. 07:41

Legalábbis két osztrák autós szervezet szerint, mert az nem igazságos megoldás, hogy a szegényebb autósokat azzal büntetik, hogy kitiltják autóikat a városközpontokból.

A tiltás és az adóztatás nem a megfelelő módja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének, sokkal inkább a bio-üzemanyag bekeverés részarányának a növelésére kellene helyezni a hangsúlyt a közlekedésben az Osztrák Autóklub, az ÖAMTC szerint.

Az ÖAMTC az osztrák energia hivatal, az Österreichischen Energieagentur tanulmányának megállapításaira támaszkodva sokkal jobb megoldásnak tekintené a benzinbe és dízelbe kevert bio-üzemanyagok részarányának a növelését.

Az autótulajdonosok többsége egyszerűen nem engedheti meg magának új jármű beszerzését – mutatott rá az ÖAMTC érdekvédelmi tagozatának vezetője, Bernhard Wiesinger. Az osztrák gépjárműállománynak közel a felét 2010 előtt helyezték forgalomba és a személygépkocsi-állomány közel hetven százalékának az értéke nem éri el a 10 ezer eurót.

Az osztrák gépjármű- és kerékpáros szövetség, az ARBÖ (Auto-, Motor- und Radfahrerbund Österreichs) szóvivője Sebastian Obrecht is azon a véleményen van, hogy "a klímavédelmi intézkedéseket nem lehet csak úgy egyszerűen a hátrányos szociális helyzetű rétegek nyakába varrni".

Az osztrák energiaügynökség tanulmánya azt javasolja, hogy a jövőben kizárólag bio-üzemanyaggal kevert dízelt lehessen értékesíteni, a flottaüzemeltetőket pedig kedvezményekkel ösztönözzék száz százalékosan bio-üzemanyag használatára. Növelni kellene emellett a tanulmány javaslatai szerint az alternatív üzemanyagok kifejlesztését célzó kutatások támogatását is. A kormánytól az elektromos autók töltőállomás-hálózatának a kiépítése mellett a fuvarmegosztó szolgáltatások és a gázüzemű autók elterjesztésének az ösztönzését várja a tanulmány.

Az osztrák statisztikai hivatal adatai szerint az osztrák autósok tavaly 3,25 milliárd liter üzemanyagot tankoltak, azaz autóként 775 litert. A dízelautók átlagos fogyasztása száz kilométerenként 6,6 liter, a benzineseké 7,0 liter volt.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.