Vállalatok

A Roszatom vezérigazgatója felkereste a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor építési területét

NRGreport | 2019.10.21. 05:58

2019. október 17-én Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója felkereste a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor (ITER) építési területét Franciaországban, amely projekt azt hivatott igazolni, hogy a fúziós energia ipari méretekben történő hasznosítása tudományos és műszaki szempontból megvalósítható, illetve kidolgozhatóak a szükséges technológiai folyamatok.

Látogatása során a Roszatom vezérigazgatója találkozott Bernard Bigot-val, az ITER nemzetközi szervezetének vezérigazgatójával, aki hangsúlyozta a projekt megavalósítását célzó nemzetközi együttműködés folytonosságát, valamint az ITER projekthez való orosz hozzájárulás jelentőségét. A projekt hét fő partnerének egyikeként Oroszország fontos szerepet játszik és jelentősen hozzájárul a közös cél megvalósításához. Örömömre szolgál, hogy a munka a terv szerint zajlik és az első plazma nyeréséhez vezető úton 65%-os készültséget értünk el.” – hangsúlyozta Bernard Bigot.

Alekszej Lihacsov a projekt eredményeiről szólva elmondta: „Oroszországot  örömmel tölti el, hogy részese lehet egy ilyen nagyszabású tudományos projektnek, amelyben a világ minden részéből részt vesznek tudósok. Számunkra az ITER projekt nemcsak felelősséget illetve a nemzetközi tudományos közösség iránti elkötelezettséget  jelent, hanem a Roszatom tevékenységi körén belül fontos irányt képvisel. A projektben végzett munka tudományos és mérnöki közösségeket formál, illetve alakítja az együttműködést más intézetekkel és szervezetekkel, továbbá számos egyetemen hozzájárul a magasan képzett szakemberek oktatásához”.

Az ITER projektben több mint 35 ország vesz részt, köztük 28 tagország az EU-ból, Oroszország, az Egyesült Államok, India, Kína, Japán és Dél-Korea.  Az ITER megvalósításának jelen szakaszában megkezdődnek a termonukleáris reaktor szerelési munkálatai miközben érkeznek az építési területre a majdani berendezés részegységei.

A Roszatom felel az ITER projektben az orosz terjedelemért. Az orosz fél 25, csúcstechnológiát képviselő bonyolult rendszerért felel.  Már elkészültek az ITER egyik kulcsfontosságú komponensét képező mágnestekercsek szupravezető kötegei, amelyek össztömege mintegy 200 tonna.

A Roszatom egy sor más jelentős nemzetközi tudományos projektben is érdekelt, így az Antiproton és Ion Kutatóközpontban (Facility for Antiproton and Ion Research – FAIR) valamint részt veszt a  Future Circular Collider  – FCC építésében is, amely a Nagy Hadronütköztetőt (LHC) váltja majd. Az FCC-projektben a Roszatom a szupravezetőkért felel.

 

Címlapkép forrása: ITER

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.