NRGreport
Menü

Az olajipari cégek sokat beszélnek a megújulókról, de a pénztárcájukkal máshova szavaznak

A nagy olajipari cégek komoly döntések előtt állnak, ugyanis az elmúlt években egyértelmű lett a megújuló energiaforrások előretörése az energetikában, ami a fosszilis energiára alapozó cégeket is váltásra kényszeríti. Nem mindegy azonban, hogy milyen tempóban megy végbe a váltás, sok múlik ugyanis azon, hogy ezek a cégek hogyan becsülik meg például az olaj keresletének változását vagy a megújuló techológiák innovációjának gyorsaságát.

Vannak már olyan cégek, amik léptek: a Total például felvásárolta a megújuló energiával is foglalkozó Direct Énergie-t, a Shell pedig az e-mobilitásban utazó Newmotiont. Más cégek egyelőre nem ennyire aktívak. Az állami tulajdonban lévő nagy piaci szereplők például egyelőre nem nagyon indultak el ebbe az irányba, bár ellenpélda is van, ugyanis a Saudi Aramcónak vannak napenergiára alapozó és hidrogén üzemanyagcellás projektjei is.

Conversation cikke alapján mindenesetre összességében le van maradva az átállással az olajipar, legalábbis ha a klímacélokat nézzük.

A Carbon Disclosure Project gyűjtése alapján készült ábrán az is látszik, hogy 2010 és 2018 között a nagy olajipari magáncégek befektetéseinek egy-négy, az államiaknak egy százaléka ment megújuló technológiákra.

Olajcégek befektetése alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba az összes befektetésükön belül.

Fletcher et al., Beyond the cycle (London: CDP, 2018)

És bár az olajipari cégek vezetői nem riadnak vissza a hangzatos nyilatkozatoktól – mint például a Shell vezérigazgatója, aki szerint „nincs alternatívája a zéró kibocsátású gazdaságnak”-, az iparági elemzések mégis azzal számolnak, hogy 2040-ig nőni fog az olaj kereslete. Mindez viszont ellentétes a klímacélokkal, ugyanis a párizsi egyezmény alapján az olajfelhasználásnak 2030-ig kellene tetőznie.

Valójában ráadásul az olajipari cégeknek csak a megújuló energiák egy részében van az átlagosnál jobb esélyük labdába rúgni. A hidrogén üzemanyag szállítása vagy a szénmegkötési technológia a nagy olajipari cégek jelenleg használt infrastruktúrájának átalakításával is elképzelhető, de nap- és szélenergiában vagy energiatárolásban nem rendelkeznek ilyen helyzeti előnnyel.

Több kutatás is arra jutott, hogy a földben lévő fosszilis energiahordozók 85 százalékának ott is kell maradnia annak érdekében, hogy a felmelegedés 2 Celsius-fokon belül maradjon. Amikor 2009-ben az első ilyen tanulmányt publikálták, az olajipari cégek részvényei átlagosan több mint két százalékkal estek vissza a tőzsdén a publikációt követő két hétben. Ugyanezek a cégek az elmúlt években már gyengébben teljesítettek az amerikai tőzsdék legnagyobb cégeinek átlagos eredményénél. Az amerikai szénerőműveket tulajdonló cégek szenvedése volt a leglátványosabb: 2007 óta ezeknek a cégeknek az értéke 70 százalékkal csökkent.

És bár eddig relatíve keveset invesztáltak új technológiákba, a nagy szereplőknek ambiciózus terveik vannak. A Total és a BP például évente 500 millió dollárt tervez megújulókra költeni, és ha ehhez a tervhez tartják magukat, lehet esélyük arra, hogy jelentős szereplők maradjanak az energetikai piacon.

Rövid távon ugyanakkor ezeknek a cégeknek jogi értelemben csak a részvényeseiknek kell megfelelniük. És ezen a ponton nem elhanyagolható tényező, hogy amíg a fosszilis befektetések jelenleg átlagosan 15 százalékos hozamot produkálnak, a megújulók csak 7 százalékot. A klímacélokat ezért nem lehet elérni pusztán piaci alapon, ehhez a szabályozás szigorítására és a szén-dioxid-adó emelésére lesz szükség.

Forrás: G7