Innováció

Helsinkiben lótrágyából csináltak áramot egy lóshow-n

NRGreport | 2019.10.29. 16:07

Még lakások fűtésére is futotta a sok áramból.

Megdicsérte a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) a Helsinki Nemzetközi Lóshow-t, amiért saját forrásból, a lovak trágyájából fedezi teljes villamosáram-szükségletét. A FEI Világkupa díjugrató selejtezőjének négy napja alatt 150 megawatt elektromos áramot állítottak elő a 370 versenyló által termelt 100 tonna trágyából, amiből nemcsak a rendezvény áramszükségletét sikerült fedezni, hanem még helsinki lakások fűtésére is futotta.

A lovasbemutatón a trágyából nyert árammal működtették például a világítást, az eredményjelző táblákat, a mobiltelefon-töltő állomásokat. A helsinki lóshow immár az ötödik egymást követő évben fedezte áramszükségletét lótrágyából a Fortum HorsePower áramszolgáltató által kifejlesztett technológia segítségével.

"Két deciliter híg lótrágyából már fel lehet tölteni egy mobiltelefont, két ló trágyája pedig elegendő egy család éves hőenergia-szükségletének fedezésére – mondta Anssi Paalanen, az innovatív cég alelnöke."

A HorsePower-féle rendszer 2015-ös üzembe helyezése óta 70 ezer tonna lótrágyát gyűjtöttek be, ebből 1250 ügyfelet láttak el hővel és az országos áramhálózatba is juttattak energiát. A technológia "óriási" lehetőségeket kínál a nagy lóállománnyal rendelkező országoknak – jelentette ki Paalanen. A helsinki lovasbemutató egyedülálló a lótrágya energiává alakításának méretét tekintve – közölte egy szóvivő.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.