Vállalatok

Leállították a mühlenbergi atomerőművet

NRGreport | 2019.12.23. 13:17

Svájc pénteken végleg leállította a 47 éve üzemelő mühlenbergi atomerőművet a magas karbantartási költségek miatt.

Svájcban, amelyben eddig négy atomerőmű üzemelt, ez volt az első ilyen leállítás.

A fővárostól, Berntől mintegy 40 kilométernyire nyugatra található atomerőmű leállításáról, amelyet a tulajdonos BKW energiavállalat közleményben jelentett be, az SRF svájci közszolgálati televízió élő adásban számolt be.

Svájcban korábban csak egy kísérleti atomerőművet és kutatóreaktorokat állítottak le.

Az atomerőmű teljes leszerelése legkorábban 2034-ban fejeződhet be a BKW előrejelzése szerint.

A mühlenbergi erőmű leállítása, amelyről néhány nappal azután döntöttek, hogy 2013 elején a létesítmény korlátlan működési engedélyt kapott, nem politikai döntés eredménye. Az ország áramszükségletének mintegy 5 százalékát fedező erőmű bezárása vállalati döntés volt – közölte a BKW.

"Ha hosszú távon akartuk volna üzemeltetni az erőművünket, sokkal többet kellett volna befektetnünk, hogy eleget tegyünk a Szövetségi Atombiztonsági Felügyelet (IFSN) előírásainak"

– közölte a BKW.

Mühlenberg bezárása után Svájcnak három atomerőműve marad: Gösgen, Leibstadt és Beznau, ez utóbbiban két reaktor működik.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.