Fenntarthatóság

Pár év, és Dali se ismerne rá Andalúziára

NRGreport | 2020.01.02. 10:39

Így kell nagyot álmodni – mondhatják Spanyolországban, ahol számunkra lassan követhetetlen tempóra vált a napelem- és szélerőmű telepítési-építési verseny. Most Andalúzia felemelése is sorra került.

Spanyolországban olyan komolyan vették, hogy búcsút intenek nemcsak a szénnek, de az atomnak is, hogy úgy éli másodvirágzását a nemzeti zöldenergia-üdvöskéjeként kezelt  – de valójában már rég a világ egyik legnagyobb villamosenergia-szolgáltatójaként működő – Iberdrola, hogy a cégnél az első aranyok még valójában véget sem ért.

A perspektívikus növekedésnek egyik új tétele, hogy az Iberdrola 1100 MW friss megújuló energiás kapacitást telepít Andalúziába. A hírt közzétevő spanyol napelemes magazin azt is részletezte, hogy a cég a öt régióban fotovoltaikus, illetve egyben nappal kombinált szélenergia-projektet abszolvál.

Ez az 1,1 gigawattos vállalás része annak az egész országra kiterjedő építkezésnek, amivel az Iberdrola a következő két évben 3000 megawattnyi megújuló alapú villamosenergia-termelő kapacitás rendszerbe illesztését végzi el.

Spanyolországban 2018-ban a szárazföldi villamos energiatermelésnek már 40 százalékát adták a megújulók, de a kormány döntése az, hogy további drasztikus növekedés legyen e területen. Ehhez 2025-2030 között a számítások szerint 235 milliárd euró beruházásra lesz szükség.  A spanyol klímavédelmi törvény nem csak annyiban különbözik már most a magyar kormány által elkészített klímatervezettől, hogy ott már akár 2025-től nem működhetnek szénerőművek.

Ez egyébként nem kevés, mert a kiöregedést tekintve van hasonlóság, a magyarországival ellentétben (ahol éppen most államosítja a kormány az egyetlen, de egyre nagyobb bajba kerülő ligniterőművet – a döntés hátteréről itt részletesen beszámoltunk), Spanyolországban jelenleg 14 szénerőmű erőmű üzemel – a 324 és 1469 MW közti méretek összeadódva több mint 10 GW teljesítményt adnak le ma a hálózatra.

De Madrid 2040-től tiltani akarja a benzines, a dízeles és hibrid autók értékesítését is az országban. Mindezek ellentételezésének egyik nagy tétele pedig éppen az, hogy évente írnának elő akkora zöldenergiás plusz termelőerő megépítését, mint amekkorát az Iberdrola most – igaz, csak két évre – vállalt. A társaság középtávú terveiben viszont már az szerepel, hogy 2022-2030-között további 10 GW rendszerbe építését alapcélnak tekinti.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.