Hortay Olivér hozzátette: az alap legnagyobb haszonélvezői Lengyelország és Németország lenne.
Az alap a kohéziós források egy részének az átcsoportosításával jön létre és azokat az országokat támogatja majd, amelyekben a széntüzelés nagy arányban jellemző – jegyezte meg.
Elmondta: a magyar kormány ezzel szemben a "szennyező fizet" állásponton van, vagyis, hogy az átálláshoz szükséges költségeket – a károkozás arányában – a legnagyobb uniós károsanyag-kibocsátó országok finanszírozzák. A 2017-es adatok szerint a legnagyobb kibocsájtó Németország volt, a teljes európai uniós széndioxid kibocsájtásának 20 százalékáért felelt – tette hozzá, megjegyezve, hogy a 2017-es lista első négy helyezettje pedig az egész unió kibocsájtásának a feléért volt felelős.
Másik megközelítés lehet a legnagyobb kibocsájtók támogatása az átállásban – mondta Hortay Olivér.